Mindenszentek ünnepén minden vértanúra emlékeznek. Az ünnep célja, hogy az összes szentet egy közös napon ünnepeljük, azokat is, akiket az Egyház nem nyilvánított külön szentnek. Ezen a napon szokás a sírok megtisztítása, feldíszítése és gyertyák gyújtása. A néphiedelem szerint ilyenkor a halottak hazalátogatnak, ezért sokfelé számukra is megterítenek, kenyeret, sót, vizet tesznek az asztalra. Gyertyát gyújtanak otthon, annyit ahány halottja van a családnak. Azt figyelték, melyik gyertya ég el hamarabb, kinek a gyertyája, mert a babona szerint az hal meg előbb a családban. Többfelé úgy tartották, hogy Mindenszentek és Halottak napja közti éjszakán a halottak miséznek a templomban, és amíg a harang szól, hazalátogatnak szétnézni.

„Szent Szűznek, minden apostolnak, vértanúnak, hitvallónak és a földkerekségen elhunyt minden tökéletes, igaz embernek”

Emlékszem régen, kicsi gyerekkoromban mindig gyújtottunk gyertyát a konyhában. Szép, nagy fény áradt belőle és melegség. Egy hatalmas fatáblára voltak helyezve, szabályos sorokban, és olyan csodálatosan égtek, hogy órákig képes voltam bámulni őket, és bambultam a szépségütől! Kérdezgettem is anyámat ilyenkor, hogy melyik gyertya kié, kinek szánta. És ő mondta hogy "ez Mamáé, ez Nagyapádé", és sorolta a számomra ismeretlen halottjaink nevét is. Nem mindenkit ismertem, és akit ismertem is, azokra is alig-alig emlékeztem már. Sokáig őrizgettem Nagyanyám fésűjét, hogy a haja illata velem maradjon. Néha elővettem és magam elé képzeltem, ahogy kifésüli derékig érő ősz haját, majd összefonja egy kontyba a feje tetejére. Mindkét nagymamám kontyot viselt, ám csak akkor láttam a valódi hajukat, ha megfésülték. Milyen szépek is voltak Ők!! És Papa, a drága anyai nagyapám, aki nagyon furcsa ember volt, ám az ő halála rázott meg a legeslegjobban, vagyis azt hittem akkor még... És olyan, de olyan sok ember itthagyott már, akiknek az emlékéért gyertyát gyújthatnék. Ejj, azon a fatáblán milyen sok gyertya éghetne most, nem is lenne hely annak a rengeteg fényes kispálcának rajta.....

"Akit szeretek, él az emlékezetemben, egy széthajtogatott zsebkendőből felszálló illatban, egy hangsúlyban, mely váratlanul eszembe jut, és egy hosszú percre belefeledkezem, míg lehajtom a fejem."

Ma már nem gyújtunk gyertyát itthon, maximum egyet az összes szerettünknek, no meg a temetőben, ahova furcsa módon örömmel megyek, mert ilyenkor találkozom azokkal akiket nagyon szeretek!! Akik mindig velem maradnak, akik mindig mellettem lesznek történjen bármi is!! Amikor ott vagyok mellettük, velük, akkor egy percre megáll az idő! Mindenkit tegezek, és olyan hévvel mesélek nekik valami szépet, mintha csak vidékre mentem volna hozzájuk látogatóba. De sajnos Ők nem válaszolnak, nem jönnek meglátogatni, és én sem mehetek el senkihez többé. Pedig milyen sokszor elindulok a nagymamámhoz, vagy a legjobb barátomhoz, vagy bárkihez, akivel egy jót beszélgetnék... Ilyenkor kimegyek a temetőbe, gyújtok gyertyát, viszek virágot és erősen gondolok rájuk. Talán, abban a kis időben, egy pecre úgy érzem tényleg velem vannak, és még mondanom sem kell nekik semmit!!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.