A világ legtermészetesebb dolga gondolni azokra, akiket mindennél jobban szeretünk, akkor is, ha már nincsenek velünk. Ha már messze járnak, valahol a fények között, egy másik világban, ahova még mi nem tartozunk. A világon a legtermészetesebb dolga érezni, hogy tartozunk valakihez, akkor is, ha ő már nincs velünk. Ha már régen nincs velünk!!! Mert mindig, és örökké, és folyton folyvást, és állandóan.... Az érzéseink sose változnak, akkor sem, ha már nincs köztünk az akiért égtek. Akkor is szeretjük, ha már meghalt, még ha ezt oly sokan ellenzik is és netán rossz néven veszik!! Mert az érzéseink, a szeretetünk sose tűnik el, csak átalakul. Valami olyasfajta dolog lesz belőle, ami még inkább megfoghatatlan, még kevésbé látható. Csak érezzük és tudjuk, hogy van, és nem múlik el sosem! Sokkal örökebb és valódibb, mint bármelyik másik érzés, ami valaha belőlünk született. És sokkal jobban erősít minket, mint bármi más ezen a földön!! Szeretni valakit, aki már nincs velünk, nem szégyen. Nem bűn és legkevésbé sem elitélendő!! Mert aki sok évvel később is a legszebb érzésekkel gondol egy nagyon messze járó szerettére, az az egyik legerősebb ember! Mert elengedte ugyan, ha nehezen is, ám mégis vele van, a szívében, az elméjében, az örökké élő emlékeiben és ettől még elevenebb, mint bárki!!! Mindketten! Mindannyian!!!!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.