“Megbocsátottam a megbocsáthatatlant, megpróbáltam pótolni nélkülözhetetlen embereket és elfeledni az elfelejthetetleneket. Sokszor cselekedtem indulatból. Okoztam csalódást és csalódtam olyanokban, akiktől sosem vártam volna.
Öleltem, hogy védelmet nyújtsak, és nevettem, mikor már nem bírtam tovább.
Szereztem örök barátokat. Szerettem és szerettek, de sokszor el is utasítottak. Előfordult olyan is, hogy szerettek, de én nem tudtam viszontszeretni.
...Ujjongtam a boldogságtól, habzsoltam a szerelmet és esküdtem örök hűséget, de volt, hogy teljes erővel mentem fejjel a falnak.
Sírtam zenehallgatás, vagy a fényképalbum lapozgatása közben, és felhívtam valakit csak azért, hogy halljam a hangját.
Néha elég volt egy mosoly, hogy szerelmes legyek. Sokszor éreztem, hogy meghalok a vágytól és féltem, hogy elvesztek valakit, aki nagyon fontos a számomra.
A végén mégis elvesztettem... De túléltem, és még most is élek. Az életet nem csak túlélem... és neked sem ajánlom, hogy ezt tedd...
Élj!
A harcba elszántan kell menni, az életet szenvedélyesen átölelni, emelt fővel veszteni és
merészen győzni, mert a világ a bátraké, és az élet túl sokat ér ahhoz, hogy jelentéktelenné váljon.”
/Sir Charlie Chaplin/

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.