Régebben tört ki belőlem ez a pár sor, és azóta is a világgámenésem legfőbb gondolata, vezérfonala. Ha mennék akkor ezek a mondatok zakatolnának elmémben egy néma dallá változva. Olyan lenne az egész, mint egy zene nélküli szimfónia!!!

"......
- Akkor maradsz??? Vagy világgá mész?
- Nem, megyek! Nem gondolom meg magam, megyek én, mármint világgá! Felmegyek a nagy hegyre, felmegyek egészen a tetejére, onnan majd lenézek a világra és veszek egy jó nagy levegőt. Tudjátok a világvégén és a világtetején csodálatos a levegő szerintem. És ezzel a nagy levegővel megtelik majd a tüdőm, az elmém kitisztul és elér egy cseppnyi jó. Leszek olyan bátor, hogy kitépjem a szívemet a helyéről és belehajítsam a világ poklába, és olyan magasról fog zuhanni, mint még soha senki és semmi. Aztán madárrá változva repülök bele a végtelenségbe és egy könnycseppet hullajtok majd csak a világra, le a földre. És abból a könnycseppből életre kell majd egy fa, a bánat fája, mely mégis csudálatosan gyönyörű lesz és köré gyűlnek majd az emberek, ha megértésre, vigaszra és szeretetre vágynak. Mert az a fa lesz minden jó, ami csak ezen a földön megszülethet! Benne lesz a remény, mely a keserűségből rügyezett. Benne lesz a boldogság, mely a magányból jött világra! Lesz benne mosoly, mely a könnyekből futott ki, és benne lesz az a hang is, amit elnyomott a félelem! A szomorúságom könnyéből minden elfojtott érzelmem felszínre tör és gyökeret ereszt, hogy szép és sudár fává terebélyesedve örökké éljen a bennem ragadt érzelmeimből. De én csak repülök majd fent, olyan magasan ahol már nem létezik semmi csak én... és a csend! Az örök csend és a nyugalom!
....."
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.