Volt egy kis érzelmem, amit éreztem egy bizonyos személy iránt, de már nem érdekel… Egyik sem. Sem az érzelmem, sem az a bizonyos személy. Talán azért mert megtudtam pár dolgot... Hogy kikkel és hogyan tölti az idejét, mit csinált az alatt az idő alatt, amíg én halálra aggódtam magam miatta és a többi. No, meg azért sem érdekel, mert jobb nem foglalkozni olyan dolgokkal, amit ártanak nekünk! (Milyen könnyű ezt eldönteni!!)
A legfájóbb mindenben mégis az, hogy az egyik pillanatról a másikra képes megváltozni az ember. Jön valaki vagy valami, de inkább VALAKI és elmúlik minden, ami előtte volt. Ilyenek a könnyen befolyásolható emberek. Akinek elég pár szó vagy pár nem létező ok és máris felejtőre tesz sok mindent, ami előtte még véresen komoly volt. Vagy csak úgy csinált, mintha az lenne. De éppen attól olyan jó, érdekes és izgalmas az élet, hogy az ember némely dologról el tudja hinni, hogy ez most akkor véresen komoly, és ezt még rajta kívül sok millióan szintén elhiszik. Vagy elég, ha csak még egy ember hiszi vele együtt! De amíg szavakkal befolyásolhatóak egy ember érzelmei, gondolatai, addig élnek a Fúrkák!! Van pár ember, akik arra tették fel az életüket, hogy másokét a lehető legjobban és legádázabb módon megkeserítsék, ahol, és ahogyan csak lehet! Akik elhitetik az ember fiával, hogy a másik egy iszonyat nagy nulla, amihez nem viszonyítanak semmit. Egy nagy senki… Sőt, a senkik etalonja, akivel nem szabad semmit se csinálni, el kell kerülni, mint a pestisest. És eközben azok a Fúrkák csak kuncognak a kezükbe, a büdös szájukból ként lehelnek ki és főzik az aljas terveiket, amivel a világot taszíthatják romlásba! Az ilyen emberek még nagyobb senkik, és olyan, de olyan nagyon rugdosnám őket csupán kedvtelésből, hogy azt el sem lehet mondani. Lelkiismeretfurdalás nélkül! Nem érzel semmit sem, és akkor az se fáj, ha az emberek szavakkal bántanak. Az se fáj, ha végülis igazuk van, mert nem érzed, nem is érdekel. Egyszerűen hidegen hagy minden rossz, minden sértés és baj! Na, ilyenné lenne jó válni, de nagyon!!!!! Akkor ez a múlóban lévő semmi érzelem se fájna. A csalódás érzése, az újabb pofoné, ami most az arcom helyett a szívemen csattant, de ott elemi erővel. És mindez csak azért, mert én olyan izé vagyok..., hálátlan meg aljas és mocsok és köcsög meg ilyenek. Mert én visszahúzok embereket... Pedig csak azt akarom, hogy önmaguk legyenek, ne pedig csicskák, hogy ne féljenek semmitől, mert félelemben a legrosszabb élni. De ez egy rossz tulajdonságom, hogy embereket erősebbé akarok tenni, emberibbé, élővé, épp ezért nem is érdemlek semmit... senkit!!!

Az élet is mennyivel egyszerűbb, szebb, jobb és kényelmesebb lenne, ha nem gyötörné magát az ember ilyenekkel. Az ilyen senkiken. A szaros Fúrkákon! Nem foglalkozna velük többé, sem azzal, amit tesznek, amit okoznak az embernek. Jó lenne nem foglalkozni velük. Menni tovább, ahogy kell, ahogy lehet, de olyan rettenet nehéz minden!! Mindig megjelennek az ember életében és nem lehet nem visszagondolni a múltra. Majd az ember fejéhez vágnak olyan dolgokat, amiket te is a másikhoz vághatnál, elfeledett szemétségeket húznak elő, és azzal hencegnek, hogy te ilyen meg olyan voltál, miközben már nem vagy olyan. Ha meg régen olyan voltál amilyennek mondanak?? Akkor is kinek mi köze hozzá?? De ezek jönnek, és az arcodba vágják, és kegyetlenül beléhasít az emberbe, szinte megöli és nem érti miért kell…. Mire jó?? Mi értelme???? Ha az hogy az embert szépen lassan a szikla peremére kísérjék, akkor bevallom sikerült! Igencsak a szikla peremén vagyok. És még mindig nem hiszem el hogy fél nap, egy nap alatt annyira megváltozik az ember, ahogy mondjuk R.... Mindegy, nem baj, nem kell engem szeretni. Csak akkor ne mondja azt az ember, hogy de...! Nem kell szánalomból mondani szépeket senkinek se. Nekem sem! Nem kérem, nem is várom el senkitől. Az én fegyverem az őszinteségem és kimondom, ami bennem van bármikor, bárkinek! Akár jó akár nem és akár tetszik akár nem!! Nem tudok meghunyászkodni, képmutatni, kétszínűsködni. Nem vagyok olyan, anyám nem erre nevelt! Ahogy hazudni se tudok... egyszer próbáltam… lebuktam, azóta nem teszem.

Egy bölcs barátom szerint: inkább mondd az igazat így nem érnek meglepetések. Vagy ha az ember nem is tudja az igazat mondani mindig, akkor inkább hallgasson. Jaj, olyan jól tudok hallgatni!!! De én inkább valahogy máshogy hangsúlyozok mondatokat, szavakat, aztán mikor visszakérdeznek, akkor egy egész más hangsúlyban mondom, hogy jahe persze. De azt hogy utállak, szívesen kimondom bárkinek, még ha nem is így van, mert ez belém égett. Még ha nem is így van, akkor is kimondom, csak hogy ne sérüljek jobban…. és talán elmúlik!
Idő kérdése és elmúlik… és jól leszek!!

Akkor már tuti!!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.