Már több éve lapul számos levél a szekrényem rejtett részében, amit én sem találok évek óta. Dobozba zárva, füzetbe rejtve, várja mind a bevetés pillanatát. Nem is az a lényeg, hogy melyik kinek szól vagy miről, hanem, hogy megírtam anno, és sosem került átadásra. Sok levél végezte így nálam. Sok olyan levél, aminek talán jobb lett volna meg sem születnie, ám ha már papírra vetettem őket, akkor megérdemeltek volna annyit, hogy eljussanak a címzetthez. Vagy legalábbis aki ihlette.... Talán más eredménye lett volna mindennek, az életemnek, a kapcsolataimnak. Házasságomnak is, vagy legalábbis megvalósult volna!! :D:D:D Végülis, az is eredmény!! :):) Sok mindent leírtam benne, legfőképp magamról, hogy épp hogyan érzek, mit gondolok, és mi mozgat igazából, mit szeretnék. Szerettem levelet írni, mert, ahogy ezt már régebben említettem, az írás orvosság. Sok mindent ki lehet kezelni ez által, akár még szerelmeket is. Vagyis amiről az ember azt hiszi, hogy szerelem, ami sokkal rosszabb az igazi szerelemnél. Sokszor írtam levelet, mindenhol, ahol csak kedvem szottyant rá. Suli előtt a szobámban, hogy lejegyezzem az otthonmaradtaknak a napi teendőket: Kapcsold be a fűtést, nézd meg helyettem ezt és ezt a tévében, edd meg a kenyeret, ne edd meg a csokit stbstb... :D Aztán suliban is mindig csak írtam, a padtársamnak, a mögöttem ülőnek, vagy a legjobb barátomnak. Akkoriban kettő ilyen volt, az egyik pár paddal arrébb ült, a másik pedig pár iskolával volt csak tőlem messzebb! Csak írtam, csak írtam és írtam!! Mindenről és mindenkiről. Kérdeztem, ismerkedtem, barátkoztam, kapcsolatot ápoltam, vagy építettem és minden egyéb, ami egy kamasz levelezéseibe belefoglaltatik. Ezeket aztán óra vagy a nap végén odaadtam a célszemélynek és megkaptam én is tőlük a nekem szántakat és minden olyan csodálatosan nevetségesen jó volt, mint akkoriban semmi, és sajnos már azóta sem! És ott vannak azok a bizonyos el nem küldött levelek, amikben sokkal mélyebb és sokkal igazibb érzelmekről írtam. Feltártam mindent, amit egyébként sem előtte, sem azóta soha nem tettem. Annak az embernek tártam ki a szívem, aki a legfontosabb volt nekem!! Egy szerelmem, vagyis inkább A szerelmem!! Nála jobb és igazibb nem volt, most sincs, és ezért hálát adok az égnek. Igazi janeausten-os érzés volt az egész. És ha visszagondolok az akkori önmagamra, akkor átjár ugyanaz a kísérteties borzongás, ami egy regény olvasása közben szokott. A soha el nem küldött levelek valami megmagyarázhatatlan módon egy darabot kitépnek az emberből, láthatatlanul és észrevehetetlenül. Akkor még nem is sejti, csak később, sok év múlva, hogy több van abban a levélben, mint rég elfelejtett érzések szavakba öntve. Több az a levél, mint pár baráti jó tanács. Az a levél maga az ember. Benne van valami belőle, talán a legfontosabb darabja. Sosem jövök rá, miért nem adtam oda a leveleket, azokat a leveleket, amiket mind a mai napig őrzök. A többi kicserélt levél már rég nincs emlékeim között sem, a tartalmuk meg pláne. Fogalmam sincs miről írtunk szeretett padtársammal egy kis, négyzetrácsos füzetbe olyan serényen. Nem értem az okát, a miértjét és semmit. Csak kérdéseket teszek fel a titkos levelezéseink kapcsán, hogy vajon mi hajtott minket az írásuk során?? Miért leveleztünk heteken, hónapokon át, egyfajta közös naplót létrehozva írásainkkal? És miért nem jelent számomra már mindez semmit?? Csak azok a titkos, másnak szánt, ám nekik el nem küldött levelek foglalkoztatják fantáziámat.... Mi lett volna, ha elküldöm?? Milyen eredménye lett volna a kapcsolataimban?? Jobb lett volna?? Tartósabb?? Ha most is tart, akkor mi történik, ha elküldöm?? Talán már vége lett volna?? Tudom, hogy tartana, csak másképp, másmódon folytatódott volna az egész. Az el nem küldött levélnek varázsa van. Meghagyja az álmodozást minden ember számára. Az írójának arról, hogy milyen érzéseket okozna a címzettben az olvasása. A címzettben pedig csupán a rejtelem, a megfejthetetlen, nehezen elérhető titkos ember látszatát kelti mindez, aki mondaná is meg nem is... Akit jobban meg kell becsülni mindennél, mert a saját titkait őrző embernél nincs becsületesebb a világon. Ami a haladásán lendítene, azt tartja vissza, nem mondja el, pedig magán segítene ez által. Ő a legnagyobb titok őrzője, akinek a létezésérét hála jár!!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.