Vannak általam hőn szeretett versek, melyeket akár mindennap szívesen olvasok újra, vagy felmondom, elszavalom a fejemben. Csak úgy saját magam szórakoztatására, és hogy felmérjem elmém állapotát. Talán az egyetlen ilyen vers Radnóti verse, bár hozzá is rengeteg verset köthetek. Ám mégis a címben említett műve számomra a legfontosabb, az amely korszakokat meghatároz, mert egyszer valamikor majdnem, majd valahova később tényleg nagyon megtanultam. Ehhez a vershez azt hiszem, nem kell mondani semmit, hogy mit jelent nekem, mit érzek, miközben magamban mormolom, vagy épp olvasom, és milyen emlékek törnek fel mindeközben. És a legelső a legigazibb, mert egy 13 évesen átélt élmény sokkal többet mond minden irodalmi okoskodásnál. Meg kellett tanulni egy szabadon választott verset Radnóti Miklóstól. Nehezen találtam igazán nekem valót, nem is akartam hosszút sem, bonyolultat sem, ráadásul olyat szerettem volna, ami kevésbé szomorú. Aztán rátaláltam a Sem emlék, sem varázslatra, egyből beleszerettem, csak nekem akkoriban még brutálisan hosszúnak tűnt, és inkább keresgéltem tovább a könyvben. Majd megtaláltam egy szintén óriási kedvencemet, a Mivégre című verset, amiben sok dolgot fedeztem fel, ám csak később értettem meg igazán. Megtanultam, egy nap alatt, akkoriban gyorsan tanultam, verset meg pláne, és másnap készültem elmondani. Jött a tesi óra, és akik nem tornáztak, mert felmentésük volt vagy csak kihagyták az aznapi adagot, azok a következő órára készültek, ami történetesen irodalom volt. Rita ott ült, rögzítette magában az olvasottakat, és megkönnyebbültem, hogy mégis másikat választottam, hiszen a majdnem versemet tanulta éppen. Mi már csak ilyenek voltunk, mindig köze volt valamelyikünknek a másik későbbi élményéhez, egymástól örököltünk szerepet, verset és ki tudja még mennyi csodát!! Pedig még csak angyal sem kísért az úton, vagy csupán nem vettük észre.....

Eddig úgy ült szívemben a sok, rejtett harag,
mint alma magházában a négerbarna mag,
és tudtam, hogy egy angyal kisér, kezében kard van,
mögöttem jár, vigyáz rám s megvéd, ha kell, a bajban.
De aki egyszer egy vad hajnalon arra ébred,
hogy minden összeomlott s elindul mint kisértet,
kis holmiját elhagyja s jóformán meztelen,
annak szép, könnyüléptű szivében megterem
az érett és tünődő kevésszavú alázat,
az másról szól, ha lázad, nem önnön érdekéről,
az már egy messzefénylő szabad jövő felé tör.

Semmim se volt s nem is lesz immár sosem nekem,
merengj el hát egy percre e gazdag életen;
szivemben nincs harag már, bosszú nem érdekel,
a világ ujraépül, - s bár tiltják énekem,
az új falak tövében felhangzik majd szavam;
magamban élem át már mindazt, mi hátravan,
nem nézek vissza többé s tudom, nem véd meg engem
sem emlék, sem varázslat, - baljós a menny felettem;
ha megpillantsz, barátom, fordulj el és legyints.
Hol azelőtt az angyal állt a karddal, -
talán most senki sincs.

/Radnóti Miklós/

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.