Amikor az ember eltervez nagy-nagy dolgokat, akkor olyan lelkesedéssel vág bele mindenbe, hogy maga is meglepődik a cselekedetein! Sőt nem csak azon, hanem saját magán is! Először is, amikor kitalálja, hogy ő ilyen és ilyen tetteket fog véghezvinni, majd tervezgeti a dolgokat. Ezek után következik a megtorpanás időszaka, amikor szembe kell nézni azzal a borzalmas ténnyel, hogy lehetetlen falakba ütközünk. Láthatatlan akadályok gördülnek elénk, amik azt mondatják velünk, hogy "most nem", "majd holnap", "nincs kedvem" ... stb. És az ember felteszi  az újabb kérdést: Van még esélyem? Sajnos a legfontosabb kérdés mindig kimarad: Ha képtelen vagyok valamit befejezni, akkor miért élek? Mert mi értelme van az életnek, ha az ember elkezd dolgokat, amiket aztán szépen, csendben, észrevétlenül abbahagy? Aztán évek múlva ott áll az udvaron a félig kész kutyaól, a befejezetlen favágás, a soha el nem készült nyári lak, és a lakásban számtalan félkész alkotással találjuk magunkat szembe szintúgy!! Miért képtelen az ember bármit is befejezni?? Egyáltalán miért érzi kötelességének, hogy ilyen tulajdonságok mellett elkezdjen dolgokat? Mi a fenének kezd újabb és újabb világmegváltó tervekbe majd azok 2-3%-os megvalósításába? Mert tovább sajna nem jutunk... :( Én legalábbis. Szerencsés az az emberi lény, aki meg tudja valósítani a terveit, vagy befejezi azt amit elkezdett! Néha a sorozatokat nem vagyok képes végignézni, mert őszintén vallva megunom, kiábrándulok belőle, és egyszerűen nem köt le többé. Vajon az élet bármely szakaszában megállja a helyét ez a magyarázat? Azért nem fejezek be dolgokat, mert kiábrándulok belőlük? Már nem képes lekötni többé? Szerintem inkább magamból ábrándulok ki... már nem tudok magamra hatni úgy, ahogy mondjuk 8-10 éves koromban. Ahogy öregszem megjelennek a kétségeim, a negatív gondolatok és a pesszimista érzések... Utálom magam emiatt, mert ahelyett hogy velem együtt örülnék egy újabb kihívásnak, amit teljesíthetek, inkább választom a másikat.... a semmit! Olyan választás ez, amiből nincs jó választás, mert nem is lehet jól dönteni. Vagy megcsinálom, vagy nem! És ha nincs hozzá kedvem, akkor a kisördög azt mondja bennem, "Hagyd abba!" - és persze hogy abbahagyom, mert abban a pillanatban a folytatás a rossz döntés. Jönnek a hülye kifogások, hogy fáradt vagyok, éhes, álmos, és mindjárt jónak érzem a befejezést. Ám alig pár nap múlva, vagy már órákkal később ráeszmélek, hogy az abbahagyás volt a rossz!! És újrakezdem, majd abbahagyom, és ez így megy már sok sok éve! Mindennel így vagyok, legyen az könyv, fogyókúra, sportolás, tanulás. Legfeljebb azzal vigasztalom magam, hogy később úgyis abbahagytam volna, vagy ha mégsem, és véghez viszem az egészet, akkor sem értem volna el semmit, nem lenne semmi jó eredménye.... Lehet, hogy egyszer igazam lesz! :) Valami majd csak bejön belőle.. vagy ez, vagy az! :D
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.