Ilyenkor az ünnepek alatt az ember sok mindenen elgondolkozik. Végig gondolja az elmúlt évet, amit lassan maga mögött hagy, és sokszor előtör belőle az egész élete. Nem lehet anélkül egy évet sem átgondolni, valahogy megkerülhetetlen. Mint ahogy az is, hogy az ember felidézze magában azokat a karácsonyokat, amik már mögötte vannak. Közben persze előre lejátssza a fejében az eljövendőket is, de azok még kétségesek. Ami elmúlt, kizárólag az a biztos, hiszen csak az történt meg, a többit esetleg elképzelheti. Eszembe jutott nekem is sok szép vagy kevésbé szép karácsony. Olyanok, amikor semmi sem volt a fa alatt a szőnyegen kívül, de olyanra is emlékszem, amikor ünneplőbe öltöztem, mert a lelkem is díszben volt. Vártam a szentestét, feldíszítettem magam az ünnep tiszteletére, és igazán jó gyerek próbáltam lenni, ami valljuk be örökké nehéz lesz egy gyereknek. Mivel mindig úgy cselekszik, hogy kivívja mások haragját, vagy az ellenszenvét. Egy lurkó igazából sose tud úgy viselkedni, hogy az megfeleljen a felnőtteknek, mindig lesz valami, ami szúrja a szemüket. Mint a nyuszika estében, ha van sapka az a baj, ha nincs akkor az..... De sokszor próbáltam tartani magam, és igazán örülni a dolgoknak. Legtöbbször az volt az igazi ünnep, ha a nagyszobában ehettünk, különleges tányérokban, amiket az év többi napján nem is láttunk. Az étel már kevésbé volt különleges, hiszen a szokásos leves meg rántott hús krumplival került az asztalra, viszont néha kaptam egy fél felest, vagy valami alkoholos italból egy igazán keveset. Ezzel is meg lettem tisztelve, mintha nagyobbá váltam volna a szüleim szemében arra a kis időre. Aztán ott voltak azok az igazi kisgyerekes ünnepek, amikor volt nálunk sürgés-forgás, vendégsereg, öröm, ünnep, díszmagyar, és minden, ami kell. És ajándék is, igazi nagy és értékes, amit persze sikerült hamar is készre vágnom. Volt zene, tánc, kaja-pia rogyásig, de a legáltalánosabb az volt, amikor csak a szűk család volt együtt, majd mentünk később búcsújárásra, vidékre, egyik majd másik nagyihoz, egyéb kedvelt rokonokhoz, ahol aztán megjelent a család többi vagány tagja. Mégis a legjobban arra a karácsonyra emlékszem, amikor egy kisvasút volt az ajándék. Végig a karácsonyfa alatt, körbe fel volt állítva a sín és rajta haladt a vonat, nem is mertük elmozdítani, mert olyan szép volt az egész. Aztán később jött keresztapám, és mint egy elvarázsolt kisgyerek, úgy örültem neki, pedig mindössze csak pár csomag édesség volt, amit hozott ajándékba. Egy furcsa, gyümölcsös cukorkára emlékszem a legjobban ezekből. Finom volt, édes, és csupa mosoly lettem egész estére, hiszen a család furcsa embere meglátogatott és fényt hozott közénk. Minden kisgyerek csüngött rajta régen, és élmény volt hallgatni a meséit, hogy hol merre járt, mit csinált és merre megy tovább. Igazán meseszép karácsony volt, bár lehet, hogy csak emlékeimben az. Talán ha meglátogatna engem is az elmúlt karácsonyok szelleme, akkor már nem is lenne semmilyen, rossz sem, jó meg pláne. Csak egy egyszerű, normális, és talán üres ünneppé válna. Nem lenne csillogás, fény meg dal benne. Amit sajnálnék, mert így van valami olyan karácsonyi emlékem, amilyennek lennie kell minden embernek. Akkor is, ha valóban sosem volt. Egy kisgyermekkori emlék idővel megszépül, csodálatossá és boldoggá válik, annak ellenére, hogy semmivel sem volt különlegesebb, mint a többi. Vagy éppen az derülne ki, hogy azok a pillanatok érnek a legtöbbet, amiknek semmilyen jelentőséget nem tulajdonítunk. Amiről azt hisszük, hogy jelentéktelen, azok válnak egyszer majd a legszebb emlékeinkké….

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.