Jó, hogy az embernek vannak testvérei. Nekem van belőlük sok is!! Néha túlságosan sok, néha pedig rettenetesen kevés. Mindennap beszélek valamelyikkel, egyikkel csak nagyon ritkán, de olyankor a világ legjobb emberének érzem magam. A legkisebb bölcs, okos és léleklátó!! Mindig felnyitja a szemem, és ez által sokkal inkább több leszek, mint kevesebb. A beszélgetés nem elvesz belőlem, hanem hozzám tesz még sok mindent. A valamivel nagyobbikkal szintén ez a helyzet. Ő majdnem olyan, mint én, néha nem is tudom melyikünk melyik családtagom. Ő fel tud világosítani a semmivel is, a benne található érzelmek, érzelmi csatározások bennem is felszínre hoznak annyi, de annyi mindent, amiről már azt hittem réges-régen elvesztek. Ha ő szerelmes, akkor elgondolkozom azon, vajon mikor volt nekem ilyenhez szerencsém?? Vajon volt bármikor is részem benne?? Tudom-e egyáltalán milyen is az?? Megértem-e az ő vívódását, átérzem-e, hiszem-e, fel tudom egyáltalán fogni??? És elülteti bennem a bogarat, a kismanót, az ördögöt, hívhatjuk bárminek, mert gondolkodásra késztet erősen… Ennek hatására számot vet az ember az életéről, a történetekről, melyek vele estek, magával, és valaki mással, valakikkel, valamikor évezredekkel ezelőtt!! Ezek után hihetetlenül furcsa, hogy már fél napja akarva akaratlanul valaki olyanra gondolok, akire már régen nem… Most nem tudom, hogy valami van, vagy épp ez a valami nincs?!?!?! Amikor az ember nem akar gondolni egy bizonyos személyre, sőt már időtlen idők óta eszébe se jutott, aztán hipp-hopp azon kapja magát, hogy rá gondol, hogy hiányzik, akkor szerintem orvoshoz kéne fordulnia!! :D:D Ez a modern Harc a Nagyúrral!! Nagyon rossz dolog hiányolni embereket, de mégis jobb, mint amikor tárgyak, események hiányoznak életünkből, mert embereket valahogy bele tudunk rakni, ha máshogy nem legfeljebb helyettesítéssel. :) Mi igazodunk az emberekhez, és az emberek igazodnak hozzánk. Rugalmasság kérdése az egész! A lényeg, hogy legyen benne ember!! Töltsük meg élettel az életünk!! Ha tudnám, hogy miért hiányzik bárki is?? Ha tudnám, miért hiányzik egy konkrét ember, akinek köze sem volt hozzám, az életemhez, a gondolataimhoz, akkor azt hiszem, előrébb lennék. Valahol két utcával biztosan… Ha tudnám, hogy miért érzem azt, hogy valami nincs, valami hiányzik…. Az ember ezért olyan csodálatos, hiszen kiszámíthatatlanságával nagyszerű lénnyé válik. Nem tudjuk mikor mit fog gondolni, mondani, érezni. Még a leginkább várt tetteket is kísérheti meglepődés és érdektelenség. Ha azt kapja az ember, amit szeretne, akkor is vághat gunyoros és érthetetlen fejet, arcot… Ettől szép az élet!! Ám most olyan történt, ami eddig nem, és sose hittem volna, hogy ez lesz… Hiányzik valaki, vagy valami, amit nem tudok helyrehozni. Rossz, hogy elvesztettem egy olyan embert, akihez ragaszkodtam, valami betegesen furcsa és undorító módon!! Egy olyan embert, akit annyira szerettem volna az életem részévé tenni, benne tudni, hogy magam is meglepődöm. De nem lett semmim, senkim, és most sok idővel később úgy érzem, egy darabom veszett oda, egy részem tűnt el végérvényesen, visszavonhatatlanul… És nem tudom megmagyarázni se helyrehozni semmivel!!!! Még megfogalmazni se tudom, miért érzem, amit érzek, vagy hogy érzem-e egyáltalán??!!?!?!? Most nem jut eszembe más, csak az, hogy valami nincs sehol....
 

Valami nincs sehol

Süvítnek napjaink, a forró sortüzek,
– valamit mindennap elmulasztunk.
Robotolunk lélekszakadva, jóttevőn,
– s valamit minden tettben elmulasztunk.
Áldozódunk a szerelemben egy életen át,
– s valamit minden csókban elmulasztunk.

Mert valami hiányzik minden ölelésből,
– minden csókból hiányzik valami.
Hiába alkotjuk meg s vívunk érte naponta,
– minden szerelemből hiányzik valami.
Hiába verekszünk érte halálig: – ha miénk is,
– a boldogságból hiányzik valami.

Jóllakhatsz fuldoklásig a gyönyörökkel,
– az életedből hiányzik valami.
Hiába vágysz az emberi teljességre,
– mert az emberből hiányzik valami.
Hiába reménykedsz a megváltó Egészben,
– mert az Egészből hiányzik valami.

A Mindenségből hiányzik egy csillag,
– a Mindenségből hiányzik valami.
A Világból hiányzik a mi világunk,
– a Világból hiányzik valami.

Az égboltról hiányzik egy sugár,
– felőlünk hiányzik valami.
A Földből hiányzik egy talpalatnyi föld,
– talpunk alól hiányzik valami.

Pedig így szólt az ígéret a múltból:
– „Valahol! Valamikor! Valami!”
Hitették a bölcsek, hitték a hívők,
– mióta élünk, e hitetést hallani.
De már reánk tört a tudás: – Valami nincs sehol!
– s a mi dolgunk ezt bevallani,
s keresni azt, amit már nem szabad
senkinek elmulasztani.

Újra kell kezdeni mindent,
– minden szót újra kimondani.
Újra kezdeni minden ölelést,
– minden szerelmet újra kibontani.
Újra kezdeni minden művet és minden életet,
– kezünket mindenkinek újra odanyújtani.

Újra kezdeni mindent e világon,
– megteremteni, ami nincs sehol,
de itt van mindnyájunkban mégis,
belőlünk sürgetve dalol,
újra hiteti, hogy eljön
valami, valamikor, valahol…

/Váci Mihály/

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.