El sem hiszem!! Három év után előkerültem és újra írok... mert íni jó!! Hurrá!! :) Aki örül, hogy még élek és itt vagyok, az igyon a kedvemért egy jó bort vagy sört vagy pálinkát. :) És kedves egészségére!!!!

“Fura dolog ez a hiányérzet. A legváratlanabb időben jelentkezik, képtelen helyzetekben. Betöri az ajtót. Nem kopogtat, nem kérdezi, hogy alkalmas-e , és a legfontosabbat is elfelejti, hogy fel vagyok-e rá készülve. Csak jön és beköltözik a lelkembe. Próbálom nem észrevenni, elterelni a gondolataimat. De azokon a napokon, mikor meglátogat, a könyvek közül előkerül egy réges-régi fénykép, a rádióban felcsendül egy évek óta nem hallott dal vagy az utcán elsuhan egy ismerős kabát. Emlékeztet azokra az időkre, mikor még nem ismertem Őt, a hiányt. A múlt boldogságából azonban csak egy pillanatot engedélyez. Végül megtör. Fájdalmat ébreszt és könnyeket fakaszt. Az időt lelassítja, az álmokat elkergeti, és mikor már minden energiámat elszívta, elmegy. Elmegy úgy, ahogy jött, kérés nélkül… váratlanul.”

Minél távolabb vagyunk egy élménytől, annál közelebb érezzük a szívünkhöz, hiába próbáljuk meg elfojtani és elfelejteni.....

Megmagyarázni sem kell, hogy miért szeretem, vagy miért olyan csodálatos és gyönyörűségesen szépséges emlék, mind a mai napig ez a vers. Örökérvényű, kimondott, kimondatlan és kimondhatatlan, nagy igazság!!! Remekmű...  Annak idején, olyan nagyon megtanultam ..... muszájból, "valahova kellett"! XD Minden sora itt ég és él a fejemben azóta is! Ez a vers jelenti mindazt, ami a Művészet szóval jellemezhető! Akkor is, ha Szabó Lőrinc olyan "hűdeérdekes", és akkor is, ha, mindig csak a kötelező tananyag miatt  kerültem vele közelebbi kapcsolatba. De aztán saját választásommá lett, majd ezzel a versével örökre és végérvényesen beírta magát az én nagy, halhatatlan és nyugatos keleti szívembe! :D

 Mert te ilyen vagy s ők olyanok
és neki az érdeke más
s az igazság idegállapot
vagy megfogalmazás
s mert kint nem tetszik semmi sem
s mert győzni nem lehet a tömegen
s ami szabály, mind nélkülem
született:
ideje volna végre már
megszöknöm közületek.

Mire várjak még tovább, a jövőt
lesve alázatosan?
Fut az idő, és ami él,
annak mind igaza van.
Én vagy ti, egyikünk beteg;
és mégse nézzem a fegyvereket,
hogy szeretet vagy gyűlölet
közelít-e felém?
Ha mindig csak megértek,
hol maradok én?

Nem! Nem! nem bírok már bolond
szövevényben lenni szál;
megérteni és tisztelni az őrt
s vele fájni, ha fáj!
Aki bírta, rég kibogozta magát
s megy tőrök közt és tőrökön át.
Ketten vagyunk, én és a világ,
ketrecben a rab,
mint neki ő, magamnak én
vagyok a fontosabb.

Szökünk is, lelkem, nyílik a zár,
az értelem szökik,
de magára festi gondosan
a látszat rácsait.
Bent egy, ami kint ezer darab!
Hol járt, ki látta a halat,
hogyha a háló megmaradt
sértetlenűl?
Tilalom? Más tiltja! Bűn? Nekik,
s ha kiderűl!

Bennünk, bent, nincs részlet s határ,
nincs semmi tilos;
mi csak mi vagyunk, egy-egy magány,
se jó, se rossz.
Rejtőzz mélyre, magadba! Ott
még rémlik valami elhagyott
nagy és szabad álom, ahogy
anyánk, a végtelen
tenger, emlékként, könnyeink
s vérünk savában megjelen.

Tengerbe, magunkba, vissza! Csak
ott lehetünk szabadok!
Nekünk többé semmit sem ad
ami kint van, a Sok.
A tömeggel alkudni ha kell,
az igaz, mint hamu porlik el;
a mi hazánk az Egy, amely
nem osztozik:
álmodjuk hát, ha még lehet,
az Egynek álmait!
/Szabó Lőrinc: Az Egy álmai/

Egy régi, kedvenc és kedves kis dalocska ebben a furi időben! :D

Nincs megírva az sehol, hogy miden menjen így tovább,
Nincs megírva az sehol, hogy én nem veszthetek csatát.
Volt valóban néhány szép napom,
De lesz egy kedves búcsúmondatom,
És ha így igaz,
Hát nincsen más vigasz:
Jobb ez így nekem, akkor is, ha rossz,
Jobb ez így nekem, gondot nem okoz,
Jobb ez így nekem, akkor is, ha fáj,
Jobb ez így nekem, bár most még szíven talál,
Jobb ez így nekem, nem kell szerelem,
Jobb ez így nekem, könnyen viselem.
Szerettem őt, elismerem,
De holnapra már nem ismerem,
Akkor is, ha rossz, jobb így nekem!

Nincs megírva az sehol, hogy téged nem felejtlek el,
Nincs megírva az sehol, hogy érted tönkremenni kell,
Alkonyatba hajló délután,
Felkapom az ünneplő ruhám,
S megünneplem én,
Hogy nem vagy már enyém!
Jobb ez így nekem, akkor is, ha fáj,
Jobb ez így nekem, bár most még szíven talál,
Jobb ez így nekem, nem kell szerelem,
Jobb ez így nekem, könnyen viselem.
Szerettem őt, elismerem,
De holnapra már nem ismerem,
Jól tudom, most mit kell tennem,
Búcsúzom, mert el kell mennem,
Akkor is, ha rossz, jobb így nekem!

www.youtube.com/watch

Az embernek nevetni kell a fájó dolgokat, mert másképp oda az ép ész, és az őrületbe hajtja az embert a világ. /Ken Kesey/

Boldogok, akik megbecsülik a mosolyt és elfelejtik a fintort, mert útjuk napfényes lesz. /Gyökössy Endre/

Milyen kivételes ajándék a mosoly! Hiszen nem kerül semmibe, de szívmelengető. Csak egy pillanatig él, de az emléke megmarad. Örömet szerez, és táplálja a jóindulatot. Kiváló ellenméreg irigység és rosszindulat ellen. Biztatást ad a csüggedőnek, erőt önt belé. Nem lehet megvenni, kölcsönkérni, ellopni, nem jelent földi javakat senkinek mindaddig, amíg önként és jó szívvel meg nem ajándékoznak vele. Ha valaki túl fáradt ahhoz, hogy rád mosolyogjon, nézz rá derűsen, mert senkinek sincs nagyobb szüksége a mosolyra, mint annak, aki már nem tud mosolyogni. /Dale Carnegie/

A félelem és a stressz sokszor nevetésre sarkallja az embert. Olyan egész testet rázó nevetésre, amely feloldja az izmok és idegek görcsét. /Esther Mars/

Ahhoz, hogy a valóságot valahogyan elviselhessük, mindnyájunknak kell magunkban néhány kis bolondságot melengetnünk. /Victor Borge/

Ha be akarsz pillantani az emberek lelkébe és meg akarsz ismerni valakit, ne azt figyeld, hogyan beszél, hallgat, sír, vagy hogy megmozgatják-e a nemes eszmék, hanem azt, hogyan nevet. Aki szívből tud kacagni, jó ember. /Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij/

A nevetés az élet sója. Nevessetek a tévedéseiteken, de okuljatok belőlük, űzzetek tréfát a megpróbáltatásaitokból, de merítsetek erőt belőlük, a nehézségeket tekintsétek vidám játéknak, de küzdjétek le őket! /Lucy Maud Montgomery/

Az élet során bekövetkező pozitív változás kiindulópontját mindenki önmagában hordozza. Boldogulásunk titka abban rejlik, hogy miképpen bánunk értelmünkkel, érzelmeinkkel és tudatunkkal. /Erhard F. Freitag/

Ne a változástól, az állandóságtól félj! /Lao-ce/

Akarnunk kell a változást. Fel kell ismernünk a fájdalmat, amit akkor érzünk, ha nem változtatunk, és látnunk kell azt az örömöt, amit akkor fogunk átélni, ha megváltozunk. /Adam J. Jackson/

Először magadban kell létrehozni a változást, amit a világtól követelsz. /Mahatma Gandhi/

Az a baj, hogy néha egy-egy idézet, mások által már előttünk elmondott nagy szavak tökéletesen megfogalmazzák a bennünk lévő érzéseket. Mintha mi magunk mondtuk volna, vagy csak mondanánk. Akkor is, ha nem tudunk olyan szép és nagy szavakat használni, vagy egyáltalán nem is ismerünk olyasféle szavakat, amik ezekben a hires mondatokban találhatók. Akkor is szeretem mindet, na, jó, nagyrészüket és olyannyira egyet tudok velük érteni, hogy az már lassan ijesztő. Most sem kell magamnak megfogalmaznom a bennem lévő dolgokat, a gondolataimat, mert azt már elmondta előttem, jóval előttem egy nagyon híres és nagyon öreg ember! :D Gyerekkorom nagy-nagy kedvence, persze szigorúan csak Buster után. Furcsa, de nekem ő kedvesebb volt, s mind a mai napig az. Az örek Karcsi már kevésbé, de még mindig kedvelem, legfőképp, amiket mondott. Furcsa ember volt annyi szent! De fogalmazni azt tudott, istenadta tehetsége volt hozzá, ahogy sok máshoz is.

"Amikor elkezdtem szeretni magam, nem raboltam el többé magamtól a szabadidőt, és felhagytam azzal, hogy nagyszabású terveket szövögessek a jövőre nézve. Ma már csak azt teszem, ami örömöt okoz, amit szeretek, és ami megnevetteti a szívemet, és mindezt a saját tempómban és stílusomban. Ma már tudom, hogyan nevezik ezt: ŐSZINTESÉGNEK."
/Sir Charlie Chaplin/

És most így érzem magam én is... Így és nem máshogy!!! Ahogy ebben a pár sorban van! Mert akár tetszik akár nem, és akármennyire hihetetlen, szeretem magam, mert mást nem tehetek. Mert ez az egyetlen amit tehetek!!! Nincs senkim, nincs semmim, és soha nem is lesz magamon kívül... És így van jól!! Mert így kell lennie! Persze emlékeimben vannak mások is, ott vannak csak igazán, és onnan néha előbányászok egy pár emlékembert (akkor is, ha megpróbáltam elfeledni az elfelejthetetleneket...) és már nem is vagyok olyan furcsa szerzet. Kevésbé vagyok egyedül, mert emlékezem. Azokra, akik itthagytak, akik már elmentek, és akik nélkül sose szerettem volna élni, de megtörtént! Ezért nem szabad feladnom semmit, nem szabad elfelednem senkit, hiszen az túl egyszerű. No meg lehetetlen is! :D Én emlékezem, ha már rám nem fognak. De nem is kell!!!! Mert még nem mentem el, és egy jó darabig nem is szándékozom! :):) Bocs, ha ezzel sokaknak kellemetlenséget okozok, de nem fogok elmenekülni az élet elől, a problémák elől egy könnyebb úton, amit mindenki ismer. Mert nem! Mert akkor is harcolok, ha már semmi esélyem, mert élni akarok, mert néha igencsak jó itt. És mert, mert ... szeretem magam. Ha már más nem teszi és ha már mást nem lehet!!! Ahogy az öreg Karcsi mondta, azt teszem, ami örömet okoz, amit szeretek, ami jól esik.... Úgy ahogy én akarom, amikor akarom.... mert szeretem magam!! :):)

“Megbocsátottam a megbocsáthatatlant, megpróbáltam pótolni nélkülözhetetlen embereket és elfeledni az elfelejthetetleneket. Sokszor cselekedtem indulatból. Okoztam csalódást és csalódtam olyanokban, akiktől sosem vártam volna.
Öleltem, hogy védelmet nyújtsak, és nevettem, mikor már nem bírtam tovább.
Szereztem örök barátokat. Szerettem és szerettek, de sokszor el is utasítottak. Előfordult olyan is, hogy szerettek, de én nem tudtam viszontszeretni.
...Ujjongtam a boldogságtól, habzsoltam a szerelmet és esküdtem örök hűséget, de volt, hogy teljes erővel mentem fejjel a falnak.
Sírtam zenehallgatás, vagy a fényképalbum lapozgatása közben, és felhívtam valakit csak azért, hogy halljam a hangját.
Néha elég volt egy mosoly, hogy szerelmes legyek. Sokszor éreztem, hogy meghalok a vágytól és féltem, hogy elvesztek valakit, aki nagyon fontos a számomra.
A végén mégis elvesztettem... De túléltem, és még most is élek. Az életet nem csak túlélem... és neked sem ajánlom, hogy ezt tedd...
Élj!
A harcba elszántan kell menni, az életet szenvedélyesen átölelni, emelt fővel veszteni és
merészen győzni, mert a világ a bátraké, és az élet túl sokat ér ahhoz, hogy jelentéktelenné váljon.”
/Sir Charlie Chaplin/

Azzá válok! Az leszek, mert igazából az is voltam mindig! Csak valahogy nem vettem észre, nem láttam, nem éreztem. Talán mert elnyomták bennem ezt az érzést, ezt a tulajdonságot. Elnyomták, hogy ne legyek, ne akarjak lenni! Sem önmagam, se semmi! Közben meg szépen lassan elvettek mindent, amitől egy kicsit mégis én voltam… Mondták nekem, hogy ne akarjak másokat hozzám hasonlóvá változtatni, átalakítani. Olyanná, mint én vagyok... Pedig mindenki belőlem vette el magamat! Maguktól lettek olyanok, mint én. Egyszer csak azt vettem észre, hogy mindent, amit én akartam mondani mások mondtak ki. Minden, amire én gondoltam, mások gondolatai lettek hirtelen. Minden jó tulajdonságom mások jó tulajdonságává vált idővel. És szépen lassan eltűntem! Mások pedig azzá váltak, aki én voltam, aki én szerettem volna lenni. És én voltam a rossz, a felesleges, mert már foglalt volt a személyiségem. Elvették tőlem, de nem vette észre rajtam kívül senki, hogy a közvetlen környezetem magától lett olyan, mint én. Kicsit én is közrejátszottam ebben, mert erősebbé és jobbá akartam tenni mindent, és mindenkit. Végülis sikerült, csak belőlem nem maradt semmi. Én tűntem el a saját életemből, engem vetett ki magából a saját társadalmam!!!
Most Főnix madárként visszatérek az életembe, egyedül, magányosan, de mégis boldogan. Mert már nincs elnyomás, nincs befolyásoló erő, hatalom. Azt teszek, amit csak akarok. Azt szeretek, kedvelek, utálok, akit akarok, mindenféle külső hatás nélkül. Nem hitetnek el velem semmit, nem beszélnek be nekem nem létező dolgokat, érzéseket. Így tudok igazán az lenni, aki lenni akarok! Egy hamvából sokszor feltámadó, de azt igazából csak most értő lény! Egy sokszor eltiport, elégett Főnix madár, aki már nem fél a repüléstől. Nem retteg attól, ha a szirtszélén áll, ha a mélybe lenéz. Mert a szárnyaimat kitárom és minden megnő... Kitágul a világ, és bármit elérhetek!

Torkig vagyok már!! Ahogy a címhez hasonlóan az a bizonyos dal is mondja. Bár nem pont így van, nekem most mégis megfelel!! Ébren vagyok... Most! Ilyen későn, vagy korán és blogot írok... Nem, nincs semmi bajom. Nem vagyok beteg. Csak mostanában valahogy ébren tart valami.. Egy rossz érzés, egy félelem (nem, én nem félek!!!) vagy csak egyszerűen a fogfájás.... :S:S És ilyenkor olvasok sok hülyeséget is, de persze néha értelmes, vagy legalábbis annak tűnő dolgokat is találok az internet csodálatos világában valahol.

"Sem a körülmények, sem mások nem felelősek a TE életedért. Tudd, hogy TE teremted a saját gondolataiddal azokat az eseményeket, amiket átélsz. De ne hibáztasd magad, ha valami nem úgy sikerül, mint szeretted volna. Ennek csupán az az oka, hogy nincsen elég hited. Ne a félelmekre, a rosszra koncentrálj, hanem higgy abban, hogy minden és mindenki a te javadat szolgálja. Az fog történni veled, amiben hiszel. Ha a boldogulásodban hiszel, minden körülmény úgy alakul majd, hogy a boldogulásod szolgálja. Ha viszont elvakítanak a félelmek, kétségek, beteljesülnek a rossz érzéseid. Az univerzum nem tesz mást, csak teljesíti a kívánságaidat. Hát nagyon vigyázz, mit kívánsz. "

Tudom, én én vagyok, a többiek nem! És nekem kell tudnom, ismernem, tennem, mernem, akarnom, lépnem, és a többi.... Nem lehet állandóan kifogásokat és hülye indokokat találni a kesergésre, az önmarcagolásra, mert önmagunkat emésztjük fel, és egyszer csak azt vesszük észre, hogy már nem vagyunk!!!! Sem élők, sem holtak!! Semmik leszünk a semmiben! Egyszerűen megszűnünk létezni! És senki nem veszi észre, hogy már nem vagyunk, mert igazából nem is éltünk! Nem csak mások életében, a saját életünkben sem vettünk részt! Nem is tudtunk magunkról! Nem léteztünk..... Nem is voltunk emberi lény, csak valami forma, ami levegőt vett és pazarolta a vizet, a gázt, a villanyt. Elvette másoktól a lehetőséget, mert csak sírt, nyívákolt és sajnáltatta a szerencsétlen és jelentéktelen életét, ahelyett hogy ÉLT volna!! Csupa nagybetűvel. Élt volna igazán őszintén!!!! Hát azt hiszem mostantól ezt fogom tenni! Mert akarom. Remélem még nem késő és nincs még veszve semmi.... Majd meglássuk mi sül ki belőle(m)!!! :D:D

"Ne élj a múltban. Ha nem vagy képes elengedni a múltat, ha folyton régi sérelmeket dajkálsz, akkor sosem leszel képes előbbre jutni. Hagyd elmenni, engedd el a múlt dolgait."

Hát mennyen, ha menni akar. De igazából én akarom, akkor is ha nem!! Elengedek valamit, amit már régen kellett volna, és leveszek egy nem létező, láthatatlan óvó, védő kezet valakiről, aki meg sem érdemli. Igazából sosem érdemelte meg. Minden ember a saját életéért felelős!! Mindenki úgy teszi a dolgát, ahogy tudja, a saját belátása szerint.  Külső segítség nélkül. Mi alakítjuk a sorsunkat, mindenről mi adunk számot és  mindenre mi bólítunk rá. Egyedül!! Önállóan!!! Tudatosan, vagy meglepetésszerűen. Mindenkinek más rendeltetett. Nem vagyunk egyformák. Hálistennek sose leszünk azok!! Most pedig elengedem azt a láthatatlan dolgot... Elengedem a múltat, a már régen elszakított fonalat, láncot vagy nevezzük aminek akarjuk. Vége!! Menjen, mert mennie kell!!!! Most már én szorulok védelemre. A saját védelmemre, mert fontos vagyok magamnak, mert szeretni kell magam, óvni, tisztelni és az ártó szellemektől mentesíteni!!! :):):)
Mindegy mi volt ezelőtt, mit tettem, mondtam, már nem számít semmi!!! Nem érdekelnek közösségi portálokról levett képek, azok helyére feltett újak, megjátszott barátságok, kapcsolatok, nagyképű, önző emberi viselkedések!! Mások negatív üzenetei rontanak  a világomon. Lerombolnak mindent, ami én vagyok! Némelyik ember egy két lábon járó molotov koktél. Jól szórakoznak, iszogatnak, mindeközben mindent felégetnek maguk körül!!!!  Majd vidáman tovább mennek, ám bizonyos emberekből csak hamu marad! De jó lenne ebből a hamuból főnix madárként feltámadni és újra élni!! Lélegezni!! Repülni, szabadon, kötöttségek és szabályok nélkül! Ezt kell tennem. A molotov-koktélosoknak a képébe röhögni és a fejemben csak azt hangoztatni ezalatt, hogy: Nem!! Nem érdekeltek!! Többé nem!! Nem fog rajtam az átkotok!! És nem győztetek le!!

Z!! Azt mondtad, hogy direkt csinálják!! Tudom!! Ráébredtem!! Magamtól... És mostantól nem foglalkozom vele!! Erősebb akarok lenni!! Önmagam akarok lenni. Olyan, aki képes bármire, vagy csak arra, hogy éljen és ne rettegjen a holnapoktól. Ne rettegjen kilépni az utcára, megszólalni, vagy bármi!! Erős vagyok, mert az akarok lenni!! Örökkön-örökké!!!

"Feltételek nélkül szeresd önmagadat. Ahogy senkit és semmit, önmagadat sincs jogod gyűlölni. Téged is a Teremtő teremtett, te is azért vagy, hogy általad az Univerzum teljes legyen. " ----- És most már mondhat nekem bárki bármit!! Ezek után bekaphatja!! :D:D:D

Az élet egyetlen - ezért vedd komolyan!
Az élet szép - csodáld meg!
Az élet boldogság - ízleld!
Az élet álom - tedd valósággá!
Az élet kihívás - fogadd el!
Az élet kötelesség - teljesítsd!
Az élet játék - játszd!
Az élet vagyon - használd fel!
Az élet szeretet - add át magad!
Az élet titok - fejtsd meg!
Az élet ígéret - teljesítsd!
Az élet szomorúság - győzd le!
Az élet dal - énekeld!
Az élet küzdelem - harcold meg!
Az élet kaland - vállald!
Az élet jutalom - érdemeld ki!
Az élet élet - éljed!
/Kalkuttai Szent Teréz Anya/

Talán nem véletlenül kezdünk el rajongani valakiért... alapból nincs véletlen. :D De úgy értem valamiért pont azért a személyért rajongunk akiért..., ennek van valami fontos oka, miértje, megmagyarázhatatlan akármicsodája. Talán fontos nekünk, előző életünkből, vagy az azelőttiből :) Vagy a következőből! :D
Nekem a sok hülyeség és hirtelen felindulásból elkövetett rajongás ellenére nem sok ilyen van... csak 5-10 max :D Van, amelyik rajongottam olyan, mintha a legjobb barátom lenne, néha olyannak is érzem... Sok mindent tudok róla, a normális határokon belül maradva persze. :D Ha olvasok róla valamit, ha látom valahol, akkor egy furcsa érzésem van, miszerint ismerem, és valóban, nem csak képzeletben. Sok mindennel egyetértek, ami mond, a gondolatai megegyeznek az enyémekkel, és vannak dolgok, amikről ugyanúgy vélekedünk. És ezek a dolgok nem a kedvenc étel vagy ital körből kerülnek ki, hanem véresen komoly, néha úgy érzem, hogy csak rám jellemző dolgok. Van olyan nagy kedvencem is, aki az idők során, és a korából adódóan egy idősebb testvér-szerűséggé alakult, és ez sok mindenben segít nekem. Mert nem úgy nézek rá sem, hogy úúúúúúúúúúúristeeeeeeeeeen :) Elfogult vagyok vele szemben is, de jó irányban, és jó emberekkel nem nehéz így tenni. Persze van olyan általam rajongott személy is, aki az ideált testesíti meg. Azt a bizonyos tökéletes valakit, akit az ember mindig keres és valahol valamikor megtalálja. Tudom, neki is vannak hibái, de mégis ez utóbbi kedvencem testesíti meg a mintát, akihez lehet viszonyítani, akkor is, ha hatalmas és megismételhetetlen. Néha lejjebb lehet adni az elvárásokból. XD
Valami érdekes oka van tehát, hogy az ember azért rajong akiért... Egy-egy rajongott személy fontosabb lesz mindegyiknél. Érezzük, tudjuk, hogy valamiért másabb, különlegesebb, hiszen ő valahogy hozzánk tartozik, lélekben. Mert valahol, valamikor mi már találkoztunk. Egy régi, elfeledett életben, amire nem emlékszünk, de mégis valami rémlik, valami dereng. Ilyenkor találunk rá újra, csak az a különbség az akkori és a mostani kapcsolat között, hogy ő éppenséggel híresebb nálunk. Talán messzebb is van… De a lelkeink mindig közel lesznek egymáshoz!! És mielőtt bárki valami beteges rajongásra gondol, egyáltalán nem erről van szó, nem akarok megfojtani senkit a rajongásommal, bántani se tudnám. Anyáinkért is rajongunk valamilyen szinten, csak azt nehezebben ismerjük be. És hiába vannak hús-vér emberek köröttünk, hiába vagyunk valamelyikükbe halálosan belebolondulva, megeshet, hogy az a hús-vér ember se nagyon foglalkozik velünk :( néha észre sem vesz, szóra se méltat… Mivel jobb, mint egy rajongott személy?? :D:D:D:D Az se nagyon szól hozzánk, de legalább velünk van (poszteren:D), és bármilyen hihetetlen, hozzájuk mindig lehet fordulni, még ha ez elég hülyén is hangzik :D Ugyanúgy nem érdekeljük őket, mint a hús-vér embereket, de mégis jobban érezzük magunkat ezektől a dolgoktól. Mert valahol valamikor már találkoztunk, és ez az érzés sosem múlik el. Engem már a legújabb is 8 éve kísér. :D És amikor hús-vér emberekké válnak, akkor jön a csalódás, szerencsére a kellemesebb fajtából. Mert akikért komolyan rajongtunk éveken keresztül, azok voltak a legeslegjobbak! Emberileg is!! Tapasztaltam! És barátokká válhatunk... Csak idő és türelem kérdése. Én éppen nagyon türelmesen dolgozom ilyenen! :)
A lélek mindig mindenhol összetalálkozik a számára fontos lélekkel, vagy így, vagy úgy és akkor már nem is vagyunk olyan nagyon egyedül! :D:D:D:D

Volt egy kis érzelmem, amit éreztem egy bizonyos személy iránt, de már nem érdekel… Egyik sem. Sem az érzelmem, sem az a bizonyos személy. Talán azért mert megtudtam pár dolgot... Hogy kikkel és hogyan tölti az idejét, mit csinált az alatt az idő alatt, amíg én halálra aggódtam magam miatta és a többi. No, meg azért sem érdekel, mert jobb nem foglalkozni olyan dolgokkal, amit ártanak nekünk! (Milyen könnyű ezt eldönteni!!)
A legfájóbb mindenben mégis az, hogy az egyik pillanatról a másikra képes megváltozni az ember. Jön valaki vagy valami, de inkább VALAKI és elmúlik minden, ami előtte volt. Ilyenek a könnyen befolyásolható emberek. Akinek elég pár szó vagy pár nem létező ok és máris felejtőre tesz sok mindent, ami előtte még véresen komoly volt. Vagy csak úgy csinált, mintha az lenne. De éppen attól olyan jó, érdekes és izgalmas az élet, hogy az ember némely dologról el tudja hinni, hogy ez most akkor véresen komoly, és ezt még rajta kívül sok millióan szintén elhiszik. Vagy elég, ha csak még egy ember hiszi vele együtt! De amíg szavakkal befolyásolhatóak egy ember érzelmei, gondolatai, addig élnek a Fúrkák!! Van pár ember, akik arra tették fel az életüket, hogy másokét a lehető legjobban és legádázabb módon megkeserítsék, ahol, és ahogyan csak lehet! Akik elhitetik az ember fiával, hogy a másik egy iszonyat nagy nulla, amihez nem viszonyítanak semmit. Egy nagy senki… Sőt, a senkik etalonja, akivel nem szabad semmit se csinálni, el kell kerülni, mint a pestisest. És eközben azok a Fúrkák csak kuncognak a kezükbe, a büdös szájukból ként lehelnek ki és főzik az aljas terveiket, amivel a világot taszíthatják romlásba! Az ilyen emberek még nagyobb senkik, és olyan, de olyan nagyon rugdosnám őket csupán kedvtelésből, hogy azt el sem lehet mondani. Lelkiismeretfurdalás nélkül! Nem érzel semmit sem, és akkor az se fáj, ha az emberek szavakkal bántanak. Az se fáj, ha végülis igazuk van, mert nem érzed, nem is érdekel. Egyszerűen hidegen hagy minden rossz, minden sértés és baj! Na, ilyenné lenne jó válni, de nagyon!!!!! Akkor ez a múlóban lévő semmi érzelem se fájna. A csalódás érzése, az újabb pofoné, ami most az arcom helyett a szívemen csattant, de ott elemi erővel. És mindez csak azért, mert én olyan izé vagyok..., hálátlan meg aljas és mocsok és köcsög meg ilyenek. Mert én visszahúzok embereket... Pedig csak azt akarom, hogy önmaguk legyenek, ne pedig csicskák, hogy ne féljenek semmitől, mert félelemben a legrosszabb élni. De ez egy rossz tulajdonságom, hogy embereket erősebbé akarok tenni, emberibbé, élővé, épp ezért nem is érdemlek semmit... senkit!!!

Az élet is mennyivel egyszerűbb, szebb, jobb és kényelmesebb lenne, ha nem gyötörné magát az ember ilyenekkel. Az ilyen senkiken. A szaros Fúrkákon! Nem foglalkozna velük többé, sem azzal, amit tesznek, amit okoznak az embernek. Jó lenne nem foglalkozni velük. Menni tovább, ahogy kell, ahogy lehet, de olyan rettenet nehéz minden!! Mindig megjelennek az ember életében és nem lehet nem visszagondolni a múltra. Majd az ember fejéhez vágnak olyan dolgokat, amiket te is a másikhoz vághatnál, elfeledett szemétségeket húznak elő, és azzal hencegnek, hogy te ilyen meg olyan voltál, miközben már nem vagy olyan. Ha meg régen olyan voltál amilyennek mondanak?? Akkor is kinek mi köze hozzá?? De ezek jönnek, és az arcodba vágják, és kegyetlenül beléhasít az emberbe, szinte megöli és nem érti miért kell…. Mire jó?? Mi értelme???? Ha az hogy az embert szépen lassan a szikla peremére kísérjék, akkor bevallom sikerült! Igencsak a szikla peremén vagyok. És még mindig nem hiszem el hogy fél nap, egy nap alatt annyira megváltozik az ember, ahogy mondjuk R.... Mindegy, nem baj, nem kell engem szeretni. Csak akkor ne mondja azt az ember, hogy de...! Nem kell szánalomból mondani szépeket senkinek se. Nekem sem! Nem kérem, nem is várom el senkitől. Az én fegyverem az őszinteségem és kimondom, ami bennem van bármikor, bárkinek! Akár jó akár nem és akár tetszik akár nem!! Nem tudok meghunyászkodni, képmutatni, kétszínűsködni. Nem vagyok olyan, anyám nem erre nevelt! Ahogy hazudni se tudok... egyszer próbáltam… lebuktam, azóta nem teszem.

Egy bölcs barátom szerint: inkább mondd az igazat így nem érnek meglepetések. Vagy ha az ember nem is tudja az igazat mondani mindig, akkor inkább hallgasson. Jaj, olyan jól tudok hallgatni!!! De én inkább valahogy máshogy hangsúlyozok mondatokat, szavakat, aztán mikor visszakérdeznek, akkor egy egész más hangsúlyban mondom, hogy jahe persze. De azt hogy utállak, szívesen kimondom bárkinek, még ha nem is így van, mert ez belém égett. Még ha nem is így van, akkor is kimondom, csak hogy ne sérüljek jobban…. és talán elmúlik!
Idő kérdése és elmúlik… és jól leszek!!

Akkor már tuti!!

Próbálok nem gondolni sok mindenre mostanában. No, nem úgy hogy arra gondolok, hogy ne gondoljak bizonyos dolgokra, hanem terelem a figyelmemet és igyekszem azokkal az emberekkel és dolgokkal foglalkozni, akik, és amik sokat jelentenek. Bevallom, nem sok ilyen van… Egy időben volt, de most már nincs. Elvétve akad egy-két vombat, akikkel megbeszélhetem a világ gondját, baját, köztük az enyémet is, és néha megkérnek, hogy ugyan építsek már egy plutónium meghajtású gépjárművet. Ilyenkor ugye egész egyszerűen elfelejtek gondolni olyan dolgokra, amikre alapból nem is akarok. Egyszerűen nincs rá időm, a sok elfoglaltság végett persze csak….. De amikor épp nem világhódítok, akkor sajnos van egy pár másodperc, amikor jönnek, jönnek azok a buta gondolatok. És én képtelen vagyok őket visszatartani, megállítani, vagy ami még rosszabb feldolgozni!! Hihetetlen képességeknek vagyok híján sajnos. Ez mind a gazdasági válság hibája. Amikor akartam magamnak valami frankó új tulajdonságot, képességet vagy valami olyasfélét szerezni egész egyszerűen elfogyott….. vagy a pénzem vagy a cucc, amit akartam. Így történhetett meg az, hogy itt a harmadik évezred küszöbén én úgy állok az ajtóban, hogy nincs nálam sok-sok minden. Sem a szemfedőm, sem a kalapom, a cipőfűzőmet se tudtam lecserélni, és még az érzelmeim feldolgozására is képtelen vagyok anélkül az izé… a nyavalya essen bele, na, anélkül, ami nekem nincs!! Vagy van?? Igen, van valami, olyan bigyó … lelkiismeret. Azt mondják, az se sokat segít, sőt inkább csak ront a helyzeten. Hát, én azt nem akartam, csak rám sózták, mondván, ha már nincs olyan feldolgozó hidegen hagyó, szőrösszívű érzéketlenítő, akkor vigyem ezt, állítólag segít!!! Egy nagy pacipucut!!! Csak még jobban rontotta az amúgy sem fényes helyzetem. Nem jó ez!! Sajnos vissza már nem vihetem, mert a válság a boltot is elérte, és be kellett zárni. Pedig sok jó dolgot árultak, amik közül nekem a legrosszabb jutott. Valahogy meg kéne szabadulni tőle, csak azt nem tudom hogyan??? A sorozatgyilkosok hogy csinálják?? Bár azt hiszem, azok nem is vesznek maguknak ilyet, így nincs is mitől megszabadulniuk. Érzelmeik se nagyon vannak, ami van az is inkább negatív, vagyis számunkra negatív. Hiszen őket doppingolja, ők attól élnek úgy, ahogy… Mondjuk még sosem voltam sorozatgyilkos, lehet, egyszer kipróbálom. Már vannak leendő áldozataim is. És egyedül dolgoznék, elvégre a magam ura vagyok már sok éve….. Könnyebb mert, nincs tanú, ami meg lesz, azt is elintézem! Ahogy a filmekben szokás. Onnan sokat tanulhat ám az ember. Ezzel kapcsolatban pedig csak onnan tanulhat, hiszen nem nagyon hallottam még Sorozatgyilkos OKJ-s képzésről. De ez nem jelenti azt, hogy nincs is!! Csak olvasni kell a sorok között!!

Azt hiszem, mégiscsak átolvasom én megint azt a használati utasítást, amit a lelkiismerethez kaptam. Talán leírnak benne valamit, hogy mi a teendő olyan esetekre, amikor nem akarok gondolkodni, vagy nem akarom, hogy egyes gondolatok befolyásolják az életemet, pláne negatívan… Mondjuk, attól függ, mit veszünk negatívnak. Ha azt hogy rosszérzéssel tölt el egy-egy régi emlék, gondolat, gonosz emberek felém irányuló cselekedete, akkor igenis negatívan érint a dolog. Szóval lehet, hogy visszafelé kell csak olvasni, vagy gondolkodni.. Vagy ami még jobb, nem is kell gondolkodni egyáltalán. És nem veszünk magunkra a ruhán kívül semmit, ahogy ezt már többször mondtam!! Max cipőt vagy papucsot, na, jó, az időjárásnak megfelelő lábbelit. Akkor talán minden jobb lesz, vagyis abba az irányba terelődik a dolog. Akkor aztán jöhetnek azok az átkozott gondolatok, rosszérzések és a negatív akármik, már kevésbé fog hatni ránk… Talán egyáltalán nem. Bárcsak ilyen egyszerű lenne minden… ez az egész. Majd idővel ezek a dolgok is elmúlnak, elcsitulnak és megtanulom kezelni őket. Felfogom, megértem és elfelejtem. Mi több, rájövök, hogy mindennek oka volt. Olyan oka, ami az életünkre volt nevelő hatással. És így változunk azzá a valakivé, akinek a bőrében lenni nagy büszkeség lesz majd! Ja, hát persze, hogyne!!! Csak…. irtó nehéz, és iszonyatosan fáj…. Ahogy az is, hogy nem tudok megoldani egy nyolc ismeretlenes egyenletet… De azt nem is akarom. Én én akarok lenni, önmagam, semmi és senki más nem érdekel!! Ezt is könnyű volt leírni, most már csak a megvalósítás vár rám. A gyakorlatban kiderül, mire vagyok képes! És ugye gyakorlat teszi a mestert!!

Vannak dalok, amik egy időben nagyon sokat jelentenek az embernek. Aztán évekkel később, mikor újra meghallja hasonló érzések törnek fel belőle, mint annak idején. Ma az egyik oldalon választható dalnak kiadta a rendszer a Generál lírai dalát, amit már nagyon régen nem hallgattam meg. Pedig volt olyan időszak, amikor ezzel sokkoltam magam… Komolyan. Képes voltam órákig hallgatni és közben bőgni, hogy A vagy B megint milyen rútul átvágott. :D:D:D:D Na, jó, csak A-hoz köthető ez a dal!! :D:D B-vel más dalom van! :D Most úgy gondoltam elég erős vagyok ahhoz, hogy meghallgassam… Hát tévedtem. Nem azok az érzések jöttek elő belőlem, mint régen, még csak nem is ahhoz az emberhez kapcsolhatóak. De bevallom eszembe jutott, és közben csak mosolyogtam, hogy mennyire hülye is vagyok én. Aztán mikor egy könnycsepp jelent meg az arcomon, ami természetesen a szememből indult világhódító útjára, akkor kicsit elgondolkoztam mindenen. Hogy mi minden történt velem amióta utoljára hallottam ezt a dalt. Mennyi minden változott, az alatt a jó pár hónap alatt…. Én is öregebb lettem, az ősz hajszálaim száma eléggé megsokszorozódott, de furcsamódon a gondjaim, a problémáim maradtak ugyanazok. Főleg én maradtam ugyanaz, vagy talán még rosszabb lettem! :D:D Itt vagyok a Zsebvilágomban, egy hülye betegséggel, és mindennap egyre jobban betegszem bele a saját majomságaimba. Fáj a lábam, a fogaim is kihullottak, a hajam egyre kevesebb lesz, és még direkte szar kedvet csinálok magamnak ilyen zenékkel!! :D Sose leszek már hülyébb az tuti! :D A dolgok meg miért is változnának meg. Van, ami sosem változik, mégpedig a problémáink. Átalakulhatnak, egy-egy apróság módosul, formálódik hozzánk, az aktualitásokhoz, idomul a világhoz, de végeredményben ugyanaz marad. Mert mi vagyunk a középpontjában és az érzelmeink valamint a minket foglalkoztató dolgok. Ezért is tud az ember többször ugyanabba a mocsokba lépni, nevezze mindenki annak, aminek akarja! Van, amikor csak a hely és a név változik, a többi megmarad. Talán pont emiatt érzem azt, hogy megint ugyanott vagyok, ugyanabban a helyzetben, csak most nem A hanem R a szerencsés kiválasztott!! :D De lassan már inkább én érzem magam kiválasztva ezekhez a szerencsétlenekhez és a sorshoz, amivel most már egy életre összetartozunk. Azt hiszem ez több mint dézsávü!            www.youtube.com/watch

Kérdeztem az éjszakai csendtől,
Kérdeztem, de néma volt,
És a száz alakban visszatérő kérdés:
Mit akarok? Mit akarok tőled én?

Faggattam a tisztafényű hajnalt,
Faggattam, de hallgatott,
És a száz alakban visszatérő kérdés:
Mit keresek? Mit keresek nálad én?

Égő Nap - Tőle tán most megtudom majd,
Mért kell még - Ez a fájó, édes, furcsa játék,
Próbáltam - De hisz' nem lehet ezt félbehagyni,
Már nem tudom - Soha elfeledni, megtagadni én!

Kérdeztem a bíbor színű alkonyt,
Faggatom, de nem beszél,
És a száz alakban visszatérő kérdés:
Mért szeretlek? Mért szeretlek mégis én?

Milyen kár hogy előttem már régen megírtak sok mindent a nagyok. Nekem lassan elég lesz csak azt mondani, hogy: igen, ez is én vagyok… vagy: persze, nekem is ez a gondolat született meg a fejemben ezzel meg ezzel kapcsolatban. Szeretnék visszamenni az időben, hogy megírjak sok verset vagy dalszöveget a valódi alkotóik előtt. :D Akkor tényleg magaménak éreznék minden dalt, minden verset és minden egyebet, amikben egy kicsit ott látom magam. Mert benne vagyok, akár én írtam, akár nem. Talán ezért is állnak közel hozzám egyes alkotások. Talán ezért is látom igazából magam bennük. A dalokban, versekben, még ha nem is az én műveim. Főleg dalokkal vagyok így! Legfőképp azokkal. Korszakot, stílust, személyiséget és olyan, de olyan sok mindent határoztak meg annak idején, hogy lehetetlen szabadulni bármelyiktől is. Nem mintha annyira akarnék! És ha felcsendül valahol egy szívemnek kedves dal, akkor egy kicsit megállok, elgondolkozom, és legszívesebben táncra perdülve énekelnék bárhol is vagyok épp. Olyankor előtör belőlem minden, ami ahhoz a pár sorhoz köthető. Felidézek sok furcsa, vicces, szomorú és szép emléket, de idézni sem kell egyiket sem, jönnek azok maguktól.  Szinte látom magam előtt, ahogy 5 évesen táncot imitálok a Tv előtt, vagy 12 évesen a szobámban ülve énekelem  hangosan, vagy azt mikor 18-20 évesen mellet verve üvöltöm a többiekkel a szöveget, iszonyatosan nagy lázadónak tartva magunkat. Aztán amikor sok évvel később ismételten meghallottam azt a bizonyos dalt valamelyik rádióban, akkor szinte hullottak a könnyeim, mert már-már el is felejtettem. S nem tudtam, hogy így fáj!!! De most megint rátaláltam, vagy inkább Ő talált rám!! Napok óta csak ezt hallgatom, oda vissza! Megunhatatlan…. A szövege pedig HIHETETLEN!!!!! Minden szavával egyetértek!! Mintha egy az egyben rólam szólna! Mondjuk a mostani életemről…. Pedig a dal 1985-ös, és az már nagyon régen volt…. Ám azóta is sziklaként áll életemben, megrengethetetlenül. Örökre és végérvényesen!!!                   www.youtube.com/watch

Majd egyszer elmúlik minden, aminek el kell múlnia! És nem lesz semmi, aminek nem kéne lennie... Elmúlik minden, ahogy kezdődött. Igen, pont úgy. Olyan hirtelen és meglepő módon, hurrikán szerűen, vérnélkül, fájdalommentesen... Elmúlik.... Isten bizony... Szokott így történni!!! Most még épp van időm és kedvem is kivárni!! Türelmes vagyok, mert jó lesz egyszer majd.. És ezen végleg túljutok.. Mindenen!! :(

Talán egy nap, egy hét, talán egy év
Amíg változtatni még nem merek
Aki most vár, aki riadtan kiszáll
Az vissza többé nem talál, az elveszett
Látom, hogy mozdulsz felém, érzem a sóhajod
Az arcod, mintha megérinteném
De gondolatban még nem itt vagyok

Majd egyszer ezen végleg túljutunk
S az álmainkhoz visszafordulunk
S a múltnak úgy felelsz, hogy magadhoz ölelsz
S a világ félreáll
Majd egyszer ez az örvény szétszakad
És mindegy lesz, mi volt az áldozat
A próba végetér
S az örök vágyakért
A büntetés lejár

Ha minden szívdobbanásnak ára van
Élni szegény-boldogan, már nem lehet
Lázadunk néha, s összekapaszkodunk még
Mintha így ölelkeznénk
S mondjuk, szeretni elég
S még elhiszed

Hogy éljek, hogy lépjek jól, esküszöm nem tudom
Te nem bántasz, nem haragszol
De látom, ami elvész, fáj nagyon

Majd egyszer, ahogy kell, megérkezünk
Majd egyszer nagyon boldogok leszünk
Majd meglátod mit ér sok végighajtott év
Míg nem vigyáztam rád
Majd egyszer, tudod, eljön még a nap
Csak kérlek sose mondd, hogy elmarad
S ha az átkozott idő
Mint hűtlen szerető
Addig meg nem csalt
S az életem kitart
Jó lesz egyszer majd ...
/Zorán:Majd egyszer/

Ma aggresszív ihatnékom támadt! :D Nem tudom miért, mitől.... csak egyszerűen inni akartam!!! Természetesen alkoholt! Vodkát! Vagy pálinkát!!! Vagy vodkát pálinkával! :D:D:D:D Fatert is megünnepeltük ma, rendesen, és bevallom egy kicsit bebaszcsiztam!! :D:D:D És akkor eldöntöttem, hogy ma még inni akarok! Küldtem is el a jónépet, no nem a halálfaszára, hanem boltba, hogy hozzanak nekem inni...... :D:D:D:D:D Vodkát!!! :D:D Vagy páleszt!! De inkább vodkát! Aztán feltettem a költői kérdést: Édesanyám, kedvesanyám, mi lenne, ha alkoholista lenne belőlem??? :D Anyám, a drága, egyetlen meg csak nézett rám nagy szemekkel és ennyit mondott: Ha akarsz legyél az!!! És anya megengedte!! Igen!! Meg!! :D:D:D Pedig kicsi gyerekkoromban sok mindent tiltott, nem engedett el messzebb, mint az utca vége, és csak addig bringázhattam, amíg látott az ablakból. Most meg öregkorom küszöbén egyszerűen megengedte, hogy alkoholista legyek!!! Na, de nem leszek az!! Olyan isten nincsen!! Valahogy nem visz rá a lélek!! Pedig basszus nagyon jó lenne!! Egész nap innék, a boltok előtt flakonból vagy bármiből és koldulnék szeszre pénzt, közben olyan csontsoványra fogynék, amilyenre csak az anorexiás modellek képesek!! De nem!! Mégsem leszek az! Pedig még az idősebb testvérem is mondta, hogy végre lenne miért büszkének lennie rám!! :D:D:D De nem!! :D Mégsem akarok alkoholista lenni!! Ám mégis csuda jó, hogy édesanyám megengedte!! És ha ő egyszer valamit megenged, akkor arra csak nyomós érvei vannak! Én meg mindig kérek, még most is, mert anya erre tanított!! És köszönök, mert ezt is megtanultam!! Köszi Anyuskám, hogy megengedted, hogy alkoholista legyen belőlem, de azt inkább mégis meghagyom másnak.... Azt hiszem! Egy időre legalábbis! :D Még szükségem van néhány agysejtemre, vagyis ami még maradt belőlük!! De azért tényleg köszönöm!! És tudod mit, tölts még egy fél egészest abból a vodkából!! Vagy pálinkából!! Vagy mi is az!! :D

(Mielőtt bárki komolyan vette volna a fenti sorokat, annak elmondanám: VICC VOLT!!! Eszembe se jutna soha alkoholistának lenni, de néha olyan jó hülyének lenni, és a legabszurdabb dolgokkal viccelődni!! Valószínüleg édesanyám is csak vicces kedvében mondott igent a kérésemre, én meg azért tettem fel neki a kérdést, mert csak!! Ennyi!!)

Nos, tessék!! Mondd!! Komolyan, őszintén!!!! Mi a bajod velem? Az mindegy, hogy nekem van veled, meg a kapcsolataiddal, de előbb a te okaidat szeretném hallani!!! Jogom van tudni!! Hogy??? Milyen jogom van?? A vállonharapás joga kérem szépen!! Igen!! Az!! Mert hát tetszik tudni, az úgy működik, hogy akit vállon harapnak, annak rendelkezési joga lesz. Egy bizonyos dologgal kapcsolatban megtudhat mindent, amit csak akar. vagy valami ilyesmi volt a Magyar Közlönyben! És nekem öt ilyen jogom is van, vagy rendelkezésem!! Ne zavarj össze, kérlek szépen!! Jó?? Hogy én dobtalak téged?? Ugyan már! Nem is emlékszem rá, csak a többiek mondták, hogy mi történt!! Nem emlékszem értsd meg!! Akkor sem!! Velem ne kiabálj! Nem, nem voltam részeg, teljesen józan voltam. Igen, most is az vagyok! Na, jó, rendben! Mond csak a hülyeségeidet, akkor is jogom vaaaan… Igen!! Mondd el! Miért nem vetted fel a telefont?? Hogy késő bánat??? Ne mondj ilyeneket, mert az eset után két nappal még normális voltál… Bocs, nem voltál az!! Előtte se voltál! Rendben, sose voltál az! Jó, utálj csak!! Neee, ne szeress, ha nem tudsz! Utálj! Látod, ez igen jól megy neked! De nem kell azt mondanod, hogy szeretsz, ha egyszer nem így van! Honnan tudom?? Honnan?? Nem mondom el!! Csak úgy! Megérzem én az ilyesmit, és különben is, ha igaz lenne, akkor nem nekem kéne utánad járnom és már-már hülyének éreznem magam emiatt! Miért?????? Még te kérded?? Hát pont ezért, az ilyen kínos és nevetséges szituációk miatt!! Ne vigyorogj rám!! Érted! Hagyd abba!! Kérlek szépen! Azt akarod, hogy megint felpofozzalak?? Megteszem! A múltkori is fáj még??… Megérdemelted!! Meg hát!! Szerinted nekem mennyire fáj a vállam?? És milyen sokára fog elmúlni?? Hogy ez téged cseppet sem izgat? Köszi szépen, igazán kedves vagy!! Mondhatnám gáláns!! GÁLÁNS!! Baszd meg már süket is vagy?? Nem elég hogy hülye vagy, meg megint berúgtál, még a süketet is adod nekem!! Baszd meg, ez az, ami nagyon, de nagyon az agyamra ment már!! Jó, utálj csak… GYŰLÖLJ!!!!! Ne érdekelsz!! Ne!! Ne fenyegess!! Ne visíts!!! He!! Hallod?? Kussolj már!! Na, mindegy! Hagyjuk! Hagyjál!! Nem! Tévedsz! Te nem szeretsz engem! Valaki egészen mást…. Igen, azt a mittoménhogyishívjákot, akire nem vagyok kíváncsi! Már elégszer hallottam! Oké, utálj! De most már eldönthetnéd végre, hogy milyen érzelmeid is vannak irányomba! Gyűlölsz?? Oké! Ezt vettem utolsó szavadnak. Nem, nem vagyok rá kíváncsi, hogy milyen érzelmi válságon mész keresztül, és hogy mit jelentek neked!! Érted! Már nem érdekelsz!! Végeztem! Nekem ebből elegem volt! Döntésképtelen vagy és sajnos igencsak befolyásolható. Sajnálom, hogy én nem voltam rád olyan hatással, mint a többiek! Még őszinte se tudsz lenni!! MI???? Hogy öreg vagyok hozzád?? Érdekes, az elején ez egyáltalán nem zavart! Amúgy meg sötétben minden tehén fekete! Hogy ez hogy jön ide?? Baszd meg vonattal!!!! Köszi, köszi, még hogy én szedtelek fel és neked így van okod elhagyni!! Köszi!! Igazán értelmes és alapos kifogást adtál mindenre magadnak! Csak az a baj hogy az őszinteség még mindig hiányzik belőled, meg a mondandódból! Legalább magadhoz legyél őszinte!! Igen, magadhoz, és légy szíves nézz tükörbe minél hamarabb! Nem, még mindig szép vagy, a fülbevalód is szuper, a piercinged is, és a hajad is tetszik.. Oké, nem tetszik, higgy, amit akarsz! De… én… én most megyek!! Dolgom van! Közöd?? És én őszintén elmondom…. Jól van, menj csak, ne hallgass meg… Oké, ne is figyelj rám! Amúgy szeretlek… és… bocs mindenért!! Jó, utálj csak!! Én nem foglak.. még nem!

Elterveztük Z-vel, hogy ezt a nyarat együtt töltjük, messze innen. Valahol valamelyik fesztiválon, vagy kerti partin vagy bárhol, csak ne otthon!! El is kezdtük, rendesen… becsületesen!!! KOMOLYAN!! XD Ilyen tábor, olyan koncert, amolyan meccs, szülinap, meg a társai! A házi pálinkát igencsak megszerettem ez alatt az idő alatt! És egyre jobban éreztem, hogy kell nekem egy fesztivál!! Ott akarok lenni valahol!! Megint!! És most már utólag bevallom, az egyik fesztiválra való indulás reggeléig bennem volt egy érdekes, de ismerős érzés. Mégpedig az, hogy nagyon nem akarok menni!! Kell nekem ez egyáltalán???!?!?! Pedig sokat küzdöttem ám érte!! Levertem egy kisgyereket is, aki épp a jeggyel a kezében jött ki egy elárusító helyről!! Odamentem, egy-két pörgőrúgás kíséretében földre terítettem, ő pedig vérző fejjel, fogatlan szájjal csak annyit mondott: Nem győztél le genyó!! XD Pedig mozdulni se tudott, és a könnyei meg az összes testnedve együvé folytak össze alatta. Ekkor én kitéptem a kezéből a belépőt és még elköszönésképpen egy utolsó gyomorrúgást intéztem felé. Így szereztem belépőt…. Áron alul! :D Szerettem volna másnak is keríteni, de sajna a kölyöknél csak egy darab volt, azt meg mocsok módon megtartottam magamnak!! Aztán minden fontos kelléket és kisegítő eszközt beszereztem az utazáshoz, kocsit is loptam, kaját is piát is, később még egy házat is feltörtem, hogy legyen hol aludnunk majd. Aztán fogtam minden cókmókom és elindultam, bele az Univerzumba, ki tudja mi vár rám és hol, milyen körülmények között. De nem érdekelt semmi, mert egy kis időre miénk a Világ! Mondtam is csoporttársaimnak, hogy most egy időre elveszek az Univerzumba… bele!! Nem benne, hanem bele magába az Univerzumba!! Majd csak kimászok egyszer onnan!! Annyi szarból sikerült már kikászálódnom, és megszabadulnom a sok retektől…

Nos, elindultam, várakoztam, láncdohányoztam, feküdtem, aludtam, ittam, ettem, mentem, énekeltem, nevettem, sírtam, áztam, fáztam, ettem, ittam ismerkedtem, beszélgettem, haraptam, utáltam, szerettem, gyűlöltem, szomorkodtam, örültem, ittam, feküdtem, keltem, mentem, nevettem, esőben táncoltam, féltem, utaztam, jöttem… haza! Visszamentem, énekeltem, örültem, szomorkodtam, búsultam, ittam, mentem, énekeltem, buliztam, ismerkedtem, ittam, mentem, telefonáltam, örültem, haverkodtam, ittam, mentem, ittam, mentem, ittam, pakoltam, jöttem, köszöntem, szétnéztem, búcsúpillantottam, megkönnyebbültem, hazaértem! Persze történtek közben egyéb dolgok is, érdekesek, nevetségesek, szánalmasak, de azokat csak mások csináltak, én valahogy igyekeztem kimaradni minden szarból, ha már egyszer sikerült magamról lemosnom!! Az ismeretlen ismerősök meg csak képmutattak, kétszínűsködtek, színészkedtek, jópofiztak, hazudtak (maguknak is), beégtek, szánalmaskodtak és ki tudja még mennyi mindent csináltak, amikor én épp nem voltam a közelükben!! Azt hiszem jobb erről nem tudni!! Volt aki utált, szeretett, gyűlölt, megharapott, táncolt, énekelt, ivott velem, aztán semmi nem maradt belőle… Azért egy tízes skálán 7,5-et adtam az idei banzájnak, mégiscsak egy Legendával voltam végig!! Akinek ezúton is nagyon szépen köszönöm, hogy legalább ő nem hagyott el és hogy tartotta bennem a lelket, ahogy én ő benne!! És ha netalántán talán valami kimaradt azalatt a pár nap alatt, majd egyszer valahol, valamikor, a könyv 457. oldalán mindet bepótoljuk. Elméletileg előttünk van még a nyárból egy kicsike… Egy igen kicsike, ami szerintem a legeslegjobb lesz.

Az én nyár éjszakám is furcsa volt... Néhol hallottam a dühödt angyalokat, az ördögök arcát is láttam, melyet néha kezeik takarták el. Voltak élet-halálkérdések, arra válaszok, nagy zokogások, ölelések, és legalább száz ifjú bomolt... És igen, csörtettek a senkik.... Osztották az észt, de nem volt idő erre figyelni, mert volt valami, egy igen apró kis semmiség, ami miatt eszembe se jutott rosszul érezni magam. Elfelejtetem szomorúnak lenni, dühösnek, csalódottnak, mert az én különös nyár éjszakám a lehető legkülönlegesebbre sikeredett. De igazán megírni csak Ady Bandi tudta. És mint mindig, most is egyet kell, hogy értsek vele, akkor is, ha sok mindenben nem egyezik a véleményünk. Mondjuk valahogy másképp volt az én történetem, de szebben írni nem tudok.....

Az Égből dühödt angyal dobolt
Riadót a szomoru Földre,
Legalább száz ifjú bomolt,
Legalább száz csillag lehullott,
Legalább száz párta omolt:
Különös,
Különös nyár-éjszaka volt,
Kigyúladt öreg méhesünk,
Legszebb csikónk a lábát törte,
Álmomban élő volt a holt,
Jó kutyánk, Burkus, elveszett
S Mári szolgálónk, a néma,
Hirtelen hars nótákat dalolt:
Különös,
Különös nyár-éjszaka volt.
Csörtettek bátran a senkik
És meglapult az igaz ember
S a kényes rabló is rabolt:
Különös,
Különös nyár-éjszaka volt.
Tudtuk, hogy az ember esendő
S nagyon adós a szeretettel:
Hiába, mégis furcsa volt
Fordulása élt s volt világnak.
Csúfolódóbb sohse volt a Hold:
Sohse volt még kisebb az ember,
Mint azon az éjszaka volt:
Különös,
Különös nyár-éjszaka volt.
Az iszonyúság a lelkekre
Kaján örömmel ráhajolt,
Minden emberbe beköltözött
Minden ősének titkos sorsa,
Véres, szörnyű lakodalomba
Részegen indult a Gondolat,
Az Ember büszke legénye,
Ki, íme, senki béna volt:
Különös,
Különös nyár-éjszaka volt.
Azt hittem, akkor azt hittem,
Valamely elhanyagolt Isten
Életre kap s halálba visz
S, íme, mindmostanig itt élek
Akként, amaz éjszaka kivé tett
S Isten-várón emlékezem
Egy világot elsülyesztő
Rettenetes éjszakára:
Különös,
Különös nyár-éjszaka volt.
/Ady Endre/

A világ legtermészetesebb dolga gondolni azokra, akiket mindennél jobban szeretünk, akkor is, ha már nincsenek velünk. Ha már messze járnak, valahol a fények között, egy másik világban, ahova még mi nem tartozunk. A világon a legtermészetesebb dolga érezni, hogy tartozunk valakihez, akkor is, ha ő már nincs velünk. Ha már régen nincs velünk!!! Mert mindig, és örökké, és folyton folyvást, és állandóan.... Az érzéseink sose változnak, akkor sem, ha már nincs köztünk az akiért égtek. Akkor is szeretjük, ha már meghalt, még ha ezt oly sokan ellenzik is és netán rossz néven veszik!! Mert az érzéseink, a szeretetünk sose tűnik el, csak átalakul. Valami olyasfajta dolog lesz belőle, ami még inkább megfoghatatlan, még kevésbé látható. Csak érezzük és tudjuk, hogy van, és nem múlik el sosem! Sokkal örökebb és valódibb, mint bármelyik másik érzés, ami valaha belőlünk született. És sokkal jobban erősít minket, mint bármi más ezen a földön!! Szeretni valakit, aki már nincs velünk, nem szégyen. Nem bűn és legkevésbé sem elitélendő!! Mert aki sok évvel később is a legszebb érzésekkel gondol egy nagyon messze járó szerettére, az az egyik legerősebb ember! Mert elengedte ugyan, ha nehezen is, ám mégis vele van, a szívében, az elméjében, az örökké élő emlékeiben és ettől még elevenebb, mint bárki!!! Mindketten! Mindannyian!!!!

Az embernek minden időben kötelességtudónak kell lennie szüleivel, nehogy haláluk után megbánja, hogy nem tett sokkal többet értük.

Boldog születésnapot kívánok az én drága, egyetlen és csodálatos, sosem öregedő anyukámnak!!!!!

Milyen emlékekkel rendelkezem az én szeretett nőnemű rokonaimról? Mikre is emlékszem az én édes, drága és csodálatos lényeimről, akik közül már nincs velem csak egyetlen egy…?? Az én szeretett és drága nagymamáim már réges-régen nincsenek mellettem, olyan régen, hogy szinte már nem is emlékszem rájuk. De azért egy picikét talán mégis.

Emlékszem a sütire, az illatra, ami terjengett a konyhában, miközben sütötte a finomabbnál finomabb dolgokat. És közben alig bírtam kivárni, hogy elkészüljön az a túrós-lekváros keverékes izé, ami olyan, de olyan csudifinom, hogy csak, na. :) És emlékszem a vidéki reggelikre, amikor ott aludtunk nagyon messze, apu gyerekkorának színhelyén nagyinál, és reggel finom tojásrántottát csináltak nekünk, amihez különleges, azóta sem ízlelt savanyú uborkát kaptunk. És friss kenyeret, meg meleg tejet, amit előtte fejtek a tehénkéből. Aztán besurranó tolvajként letámadtuk a spájzként használt szobát, hogy agyontömjük magunkat édességgel. A régi Pilóta keksz vagy a Vaníliás karika ízére a mai szinte nem is hasonlít, ahogy a Traubisoda sem hozza vissza az emlékeimet, hiszen semmi sincs már bennük, amitől olyan nagyszerűek voltak. Legfeljebb csak az emlékeimben. És a régi szalonnasütések, a lépcső mögött szombatesténként, melyekre mind a mai napig olyan szívesen emlékszem, és amik örökre a legszebb dolgok maradnak, bárkivel is bárhol is legyek részese egy hasonlónak. Sose lesz olyan, annyira szép, kedves és nagyszerű már semmi sem, amit azóta próbálok elérni és tenni.

Ahogy a tejfölnek az ízét sem szeretem már, hiába adta mindig olyan jó szívvel Mama, hogy ha éhes voltam. Elővette a hűtőből a kis dobozos csodát, letépte a fóliát, beletört egy szelet kenyeret és elém tette, hogy egyek…. És én, pöttöm kicsi emberke, kinek nem ért le a lába a székről csak tömtem a számba azt a finom ételt, mintha valami fenséges lakoma része lenne. De az volt, akkor is tudtam, most is tudom. Hiszen Mama adta nekem, hogy ne éhezzem, és mert annyira szeretett engem. Vagy legalábbis remélem. De tudom, hogy így volt. Szeretett ő engem, akármilyen furcsa és érdekes is voltam, és mindig megvédett a nagyoktól. A tesóktól, akik mindig velem szenyóztak, kötekedtek, mert én voltam a legkisebb. Ilyenkor sírva szaladtam be Mamához, hogy bántanak erre ő csak megsimogatta a kezem és azt mondta ne is törődj velük, nagy lovak. Majd szomorúságomat feledve beszaladtam hozzájuk és nevetve csak ennyit közöltem velük: NAGY LOVAK VAGYTOK!!! És örültem, boldog voltam, hogy én is megmondtam nekik jól, bár akkor még nem igazán tudtam mit is jelent, de azért mégiscsak megmondtam!! :D:D És emlékszem Mama kontyára, amit mindig gondosan ápolt, ahogy Nagyanya is. Mert nekem ők voltak így ketten: Mama és Nagyanya, a két csodálatos és nagyszerű angyalkáim. Akik meséltek mindenféléről, a háborúkról, az emberekről, a faluról, a városról, a családról, a szeretetről, a jóságról és a megbocsájtásról. Mindenről, ami az életben fontos. És most, miután mindennap elmegyek a gyerekkorom egyik legfontosabb színhelye mellett, ahova születtem és ahol Mama lakott, mindennap eszembe jut újabb és újabb emlékem, ami miatt sose felejtem el azt a csodálatos időszakot, amit velük tölthettem el. És még most is szinte visszhangként hallom az azóta már kocsmaként üzemelő egykori étterem előtt, hogy: Ha nem eszed meg a tarhonyát, nem kapsz buktát!! És érzem a számban azoknak a csodálatos buktáknak az ízét, a szemem előtt látom mindet, ahogy egy hatalmas nagy tálon vannak az asztal közepén. A világ legfinomabb buktáját sütötte Mama, és a világon a legjobban hiányzik most …. :( Ő is, és a másik is…

Bárcsak egy picikét még velem lennének. Egy picit vigasztalnának, szeretnének és megsimogatnák az arcomat…. Bárcsak ne történt volna meg az, ami történt 89-ben és 93-ban… Bár itt lennének még velem, ha nem is életem végéig, de még egy kicsit….

Emlékszem egyszer a bátyámmal sétáltunk haza egy buliból és elhaladtunk az egykori lakótelepünk előtt, én pedig csak felnéztem a hatodikra és annyit mondtam halkan, bárcsak itt lenne még Mama, hogy felmehessünk hozzá. Felmennék én most is mindennap, hiszen alig 5 percre dolgozom tőle, és a 6/3-ban még most is Szabóék laknak. Anyával a minap megnéztük, egymásra tekintettünk, majd annyit mondtunk, menjünk fel, biztos örülnének az öregek… :( Sajnos ez már lehetetlen, ők nincsenek, de legalább itt van az én drága anyukám, akit nagyon szeretek és aki a világnál is fontosabb nekem, annak ellenére, hogy talán vele volt a legtöbb nézeteltérésem, vitám, a legtöbb rosszkedvem belőle eredt, tőle, általa, és hihetetlen módon tudtunk egymásra haragudni. De azt hiszem, ahogy öregszik az ember, úgy változik meg, főleg az érzelme egy rokona iránt. Nekem csak ő van, nagyikáim sajnos már nincsenek. Az én anyukám sajnos nem lehet az, így minden olyan szeretetet, amit kaphatna egy kis kölyöktől igyekszem megadni neki, ha máshogy nem, hát úgy hogy magam is hülyegyerekké válok egy kis időre. :D Mert olyan, de olyan jó gyereknek lenni. Hülyének meg még inkább!!! :P:P